Létrehozva: 2018.06.13.

Ezt idd lefekvés előtt, és 2 hét alatt 5 kilótól szabadulhatsz meg!

Ez az ital elképesztõen hatásos, mindenképp vesd be, ha látványos fogyást akarsz elérni!

Nem kell súlyos koplalásokba kezdened, ha szeretnél leadni néhány kilót. Persze érdemes odafigyelned arra, hogy mit és mennyit eszel, de akad ehhez is akad egy kis segítség! Van ugyanis néhány olyan ital, amelyik csodás eredménnyel kecsegtet, ha lefekvés előtt iszod! Szinte olvadnak majd rólad a kilók, s azt is elmondjuk, miért!

1. Langyos víz mézzel

Ez a kombináció igazi varázslat! Beindítja az anyagcserét, ragyogóvá teszi a bőrt, segíti a méreganyagok távozását a szervezetből, égeti a már elraktározott zsírt és javítja az emésztést. A recept egyszerű: 3 deci langyos vízhez adj 1 evőkanál mézet, és ezt idd meg lefekvés előtt. Hatásos keverék!

2. Kamillatea

Általános gyulladáscsökkentő hatásának hála, tökéletesen helyreállítja a gyomor esetleges problémáit, erősíti az immunrendszert és megóv a betegségektől. De mindez hagyján! Csökkenti a testsúlyt, mérsékli az étvágyat, méregtelenít, ezen kívül pedig segít elkerülni a puffadást. Az egészségednek és az alakodnak is nagyon jót tesz, ha ebből iszol esténként.

Nincs még vége! LAPOZZ!


3. Grépfrútlé

Igazi C-vitamin bomba, ezen felül pedig csökkenti az étvágyat, tartósan szabályozza az éhségérzetet, rostokban gazdag és serkenti az anyagcserét. Kell ennél jobb?

4. Tej

Kalciumban és fehérjében gazdag, cinktartalma kiegyensúlyozottá tesz, így nyugodtabb alvást biztosít. Fogyás szempontjából pedig a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás kiemelten fontos. Korábban azt gondolták, hogy a tej rossz hatással van a testsúlyra. Mostanra bebizonyosodott, hogy ez tévedés. Olyan hormonokat tartalmaz ugyanis, melyek hosszú ideig teltségérzetet ad a gyomornak, így elkerül minket az éjszakai és a reggeli farkaséhség, arról nem is beszélve, hogy gyorsítja az anyagcserét.

Most jön a java, LAPOZZ!


5. Uborkás koktél

Az uborka, a gyömbér és a citromlé keveréke felér egy áldással. Ez a három összetevő totális ellensége a zsírnak: segítik a fogyást, felpörgetik az anyagcserét, eltelítenek, méregtelenítenek, segítenek megszabadulni a lerakódott zsírtól, ezen felül pedig vitaminban és rostokban is gazdagok. Áztass meleg vízbe 6 szelet uborkát, 2 szelet gyömbért, adj hozzá 2 evőkanál citromlevet és egy kevés mentát! Miután kihűlt, idd meg és irány az ágy, irány a fogyás és a lapos has!

6. Aloe Vera

Kutatások bizonyítják, hogy ez a növény segíti a megfelelő emésztést, felturbózza az anyagcserét és segít lebontani az elraktározott extra zsírt. Vitaminokban, antioxidánsokban és rostokban gazdag, gyulladáscsökkentő és méregtelenítő hatású, mindez pedig egyenes út a fogyáshoz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TESTFACTOR

„Azt sem tudtam elviselni, ha lefotóznak” – 33 kiló fogyás után talált magára Adrienn

YESSS

Egyetlen farmerben járnak idén nyáron a francia nők, válaszd ezt te is!

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja