tóth gabi
Az elmúlás és az azt követõ szertartás minden kultúrában kiemelten fontos. Két olasz mûvész most teljesen újraértelmezte a temetkezés fogalmát. Az élet folytatását ígérik a halál után mindenkinek, aki vállalja, hogy organikus kapszulában temessék el.
Két olasz művész, Anna Citelli és Raoul Bretzel teljesen újraértelmezte a hagyományos temetkezést. Meghökkentő ötletük az örök körforgás gondolatából fogant.
E szerint az elhunyt testét egy organikus kapszulában helyeznék végső nyugalomra. Ez a kapszula pedig egy facsemete alá kerülne, mely az évek során gyökereivel körbefonná a halottat. A holtest bomlásakor felszabaduló szerves anyagok táplálékot biztosítanának a fácska növekedéséhez. Ha az elképzelés zöld utat kap, akkor sírköves temetőket fás parkok válthatnák fel, ahol szeretteink emlékének ápolását egy fa gondozása jelentené.
Többen úgy gondolják, hogy az elképzelés nemcsak természetbarát, de mint gondolat is gyönyörű.
Facsemetés temetkezésre több fafajtát is alkalmasnak találtak, ezek közül ízlés szerint lehetne kiválasztani az elhunyt számára elképzelt növendékfát. A megvalósítás egyelőre jogi akadályokba ütközik, az olasz törvények ugyanis nem teszik lehetővé, az alternatív temetkezési formákat. Az ötletgazda művészek azonban tántoríthatatlanok: elindították az engedélyeztetési eljárást.