Létrehozva: 2015.06.02.

Elégett 910 millió forint

Fejenként átlagosan 800 forintot hagytak a rendszerben a 2013-ban SZÉP-kártyákra feltöltött cafeteriapénzekbõl a kártyatulajdonosok, ami összességében 910 millió forintot tett ki. A jogosultak számára ez a pénz elveszett, a munkáltatójuk kapja meg a kártyakibocsátóktól. A 2013-as juttatásokat idén május 31-ig lehetett felhasználni.

 

 

Mintegy 600 millió forinttal apasztották SZÉP-kártya egyenlegüket a belföldi turisták a múlt héten a költések finisében, és még így is összesen 910 millió forint lejárt összeg ment veszendőbe a kártyákon - idézte Ruszinkó Ádámot, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkárát az MTI. 

 

A munkáltató jár jól

 

A SZÉP-kártya tulajdonosok május 31-ig költhették el kártyájukról a 2013-ban feltöltött összeget. Amennyiben ezt nem tették meg, a kártyakibocsátó bankok a munkáltatóknak visszautalják a tavalyelőttről megmaradt pénzt. Amíg a múlt évben megmaradt, fel nem használt egyenleg a két évvel korábban feltöltött összeg 1,9 százaléka volt, addig az idén megmaradt összeg már csak 1,3 százaléka volt a 2013-as feltöltésnek.
 

Rekorder felhasználók

 

 

Az OTP Bank az MTI-vel azt közölte, hogy az OTP SZÉP-kártya birtokosai a 2013-as feltöltések közel 99 százalékát felhasználták a május 31-i határidőig, ez az arány rekordnak számít a kártyakibocsátónál. A lejáró egyenlegek összege 680 millió forint alá csökkent. A május 31-ével zárult héten naponta több mint 62 millió forintnyi 2013-as feltöltést használtak fel OTP SZÉP-kártyával.

Az MKB SZÉP-kártyákon 128 millió forint, az eredetileg átutalt keret mindössze 1,3 százaléka maradt meg - közölte a bank. Ez az összeg 41 millió forinttal kisebb az egy évvel ezelőtti maradéknál. A 2013-as juttatásokat a jogosultak 98,7 százalékban költötték el, míg egy évvel korábban ez az arány még 97,1 százalék volt. Az MKB SZÉP-kártyák több mint 151 ezer birtokosa közül közel 24 ezer nem használta fel a teljes keretét, ami átlagosan 5 ezer forintot jelent fejenként.

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANIMÉKER

Újabb helyen lehet majd gyógyszert venni

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANIMÉKER

Tiéd lett az 1 milliárd 445 millió? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Krausz Gábor újragondolta a magyarok kedvenc ételeit egy hotelben, ahol kamatmentes részletfizetés is van

MANIMÉKER

Nyugdíjjogosultság: tényleg lehet szolgálati időt vásárolni?

MANIMÉKER

A szó elszáll... Ezért éri meg eltartási szerződést kötni