Létrehozva: 2017.08.25.

Dzsudzsák fantasztikus sorozata, senki nem csinálja utána

Aligha van nagy formában Dzsudzsák Balázs, aki június óta csak három kupamérkõzésen lépett pályára.

Dzsudzsák Balázs számtalanszor elmondta, hogy számára megtiszteltetés a magyar válogatottban szerepelni, neki a nemzeti csapat a legfontosabb.

Ha egészséges, akkor mindig a csapat rendelkezésére áll. Nincs ez másképp most sem, pedig aligha van csúcsformában. A június 9-i, andorrai vereség óta mindössze három meccsen szerepelt, az al-Vahdával az egyiptomi Arab Klubok Bajnokságán lépett pályára - mindhárom mérkőzésen kikaptak.

Az Egyesült Arab Emírségekben csak szeptemberben kezdődik a bajnokság, vagyis Dzsudzsák a felkészülés közepén jár. Nem a legjobb előjelekkel szerepelhet a lettek és a portugálok elleni jövő heti világbajnoki-selejtezőkön.

Utoljára öt éve, 2012. október 16-án fordult elő, hogy tétmérkőzésen kimaradt a válogatottból. Dzsudzsák a törökök ellen hiányzott, azóta viszont valamennyi vb- vagy Eb-selejtezőn kezdőként lépett pályára.

A szövetségi kapitányok közül Erwin Koeman, Egervári Sándor, Pintér Attila, Dárdai Pál és Bernd Storck is alapemberként számolt vele. Pedig ez nem mindenkinek tetszik. A korábbi válogatott-csatár, Esterházy Márton tavasszal a Digi Sportnak felvetette, talán nem kéne mindig szerepeltetni:

"Nem vagyok benne biztos, hogy mindig Dzsudzsáknak kellene játszania. Bátran lehetőséget kell adni másnak. Ne azért játsszon, mert ő a Dzsudzsák Balázs. Robbent és Ribéryt is ki lehet hagyni a Bayern Münchenből."

Meccshiány ide vagy oda, Dzsudzsák ezúttal sem marad ki…

origo.hu

Zelenszkij kiadta a parancsot, kiengedi a bűnözőket a börtönökből

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra