Létrehozva: 2018.11.26.

Döbbenet, mit kiabált a baleset előtt a mátrai horrorbusz sofőrje

Kevesen kerülnek olyan extrém döntési helyzetbe, mint a buszvezetõ, aki a Kékestetõ szerpentinjén lefele gurulva vette észre, hogy nem fog a fék.

A sofőr végül úgy állította meg a 40 utast szállító járművet, hogy letért az útról, s a járművet nekikormányozta egy fának. A vészhelyzet szerencsésen ért véget: egy utas kéztöréssel, a többiek könnyebb sérülésekkel úszták meg a balesetet, és még aznap éjjel 11-ig mindenki hazaért buszos vállalkozók segítségével. Gergely, a tragédiát gyors döntéssel megelőző sofőr a Blikknek felidézte a lidérces pillanatokat.

A kanyarból kifordulva vettem észre, hogy nem működik a fékem. Nagyjából negyvennel mehettünk épp, és három lehetőség közül kellett másodpercek alatt választanom. Előttem szakadék, ha oda belezuhanunk, abba jobb bele sem gondolni. Jobbra éles kanyar ívelt, abba behajtva felborult volna a busz. Inkább úgy döntöttem, lehúzom a murvásba, majd keresek egy fát ami megállít – mesélte egy nappal később még mindig izgatottan Gergely

A sofőrnek nem sok ideje volt, hogy az utasokat felkészítse az ütközésre. Kiabálni kezdett:

Nincs fékem, nincs fékem!

Mellette Napkor község polgármestere ült, őt lerántotta az ölébe, majd a buszt a jobb első oldalával nekikormányozta egy fának. Az ütközés után többen jajgattak, kisebb sérülések, de még inkább a rémület miatt.

Tiszta a lelkiismeretem, bárki szemébe bele tudok nézni. A vasárnapi misén találkoztam sok sérülttel, és együtt örültünk, hogy van alkalmunk látni egymást. Nincs olyan érzésem, hogy mi lett volna, ha...

A feleségem kérdezte, lepergett-e az életem az ütközés előtt. Semmi ilyen nem volt, csak az járt az eszemben, hogy meg kell állítanom a buszt

– mondta a buszvezető a baleset másnapján.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz