HŰHA

El­ké­pesztő vád: A gyer­me­keim meg­ölé­sé­vel fe­nye­ge­tett Klapka György

Hogy iga­zak -e a férfi vád­jai, az már sosem de­rül­het ki, hi­szen a mil­li­ár­dos üz­let­em­ber más­fél éve el­hunyt, így nem véd­heti meg magát.
  • Szerző: Buster

Zoltán elképesztő történettel állt elő a 2017 januárjában elhunyt Klapka Györgyről. Azt állítja, hogy a milliárdos üzletember százmillió forinttal verte át, ráadásul verőlegényeket küldött rá és azzal fenyegette, hogy megöleti a  gyermekeit... A férfi még a 90-es években ismerkedett meg Klapkával, akit a Hagyományos Mosópor marketingötletével és annak komplett dizájntervével keresett meg.

Fotó: Szabolcs László

A termék sikeres lett és százmilliókat hozott a konyhára, de Zoltán állítása szerint ő ebből egy fillért sem látott, mert Klapka úgy döntött, kiteszi őt az üzletből. Ehhez állítólag minden eszközt bevetett.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

"Rám rúgták a lakásom ajtaját, és baseballütővel összetörték a berendezést. Engem is próbáltak eltiporni, de a sportmúltamnak és fizikai adottságaimnak köszönhetően szerencsére nem sikerült. Persze továbbra sem volt nyugtom, jött a következő akció:

 azt mondták, ha nem lépek ki a cégből, vagy eljár a szám, akkor másnap holtan találom a gyerekeimet.

Az akkor hatéves lányomat és az ötéves fiamat az óvodáig követte egy ismeretlen, aki fényképet is készített róluk, majd bemutatta azokat, és Klapka nevében nyilatkozott: ha nem állok le, soha többé nem látom őket. Mivel a gyerekeim megölésével fenyegetett, vettem az üzenetet, úgyhogy megköszöntem a közös munkát, és 1995 szeptemberében írtam egy okiratot, amelyben lemondtam az ügyvezetői posztomról. Az okiratot szeptember 11-én elküldtem Klapka Györgynek, amit a Klapka Gmbh bélyegzőjével át is vettek 1995. szeptember 14-én"

- sorolta a zavaros történetet a Sorry! magazinnak az elhunyt üzletember egykori cégtársa, aki a kilépésre való kényszerítése után nem kevés pénztől esett el. 

"Csak hogy pontos legyek, idézném Klapka György szavait, ami az interneten bárki számára fellelhető: „Sok százmillió forintot kerestem azon, hogy a Hagyományos Mosópor ötletét kitaláltam!" Ő meggazdagodott. Én nem. A nyolc hónap alatt ugyanis soha, semmilyen pénzt nem láttam, tehát a kérdésére a válasz: sok százmillió forinttal vert át!"

Eközben a címlapon

- magyarázta a férfi, aki állítása szerint hivatalos papírokkal is tudja bizonyítani az igazát. Ugyanakkor módfelett furcsa, hogy Zoltán csak most állt elő az évtizedekkel ezelőtti történettel, akkor, amikor már Klapka nem él és nem tud reagálni a vádakra. De az is különös, hogy soha nem fordult a rendőrséghez súlyos állításaival.