tóth gabi
Nehéz heteket tudhat maga mögött Boros Lajos, hiszen orvosai kénytelenek voltak elhalasztani a májusi prosztatamûtétjét, mivel a rádiós nagyon lefogyott. Most azonban a helyzet javulni látszik, így hamarosan bepótolhatják az elmaradt operációt.
Rengeteg barátja és rajongója aggódik Boros Lajosért, miután tavaly júniusban megműtötték két szívbillentyűjét. Az aggodalom nem volt hiábavaló, ugyanis a rádiós a beavatkozást követően öt hétig kómában volt, hónapokkal később azonban az állapota szerencsére nagyon gyors ütemben javulni kezdett. Visszatért az éterbe, rajongóinak heti rendszerességgel készített videót. Az utóbbi hetekben viszont Boros ismét ráijesztett a követőire, mivel arról számolt be, mennyire rossz állapotban van.
Most annyira rossz, hogy ennél már csak jobb lehet.
Ez az örvény effektus. Azt mondta egyszer apám, ha örvénybe kerülök, akkor ne tiltakozzak, hagyjam, amíg levisz a víz, hiszen legalul a leggyengébb. Én most itt vagyok az alján, a leggyengébb" – nyilatkozta legutóbbi interjújában Boros Lajos a FEM3 Café műsorában. A rádiós akkor komoly utasítást kapott az orvosoktól, akik a lelkére kötötték, öt kilót kell híznia ahhoz, hogy újra megműthessék, ám ezúttal nem a szívét, hanem a prosztatáját operálják. A rádiós ezért a felírtaknak megfelelően szedte a tápszereket, ám ez nem volt túl jó hatással a szervezetére, ugyanis ahelyett, hogy hízott volna, folyamatosan veszített a súlyából. Lali király ráadásul a türelmét is elveszítette, hiszen elmondása szerint többet volt az elmúlt egy évben orvosok és gyógyszerek, mint emberek között.
Most azonban úgy tűnik, végre helyre áll a rend, és a rádiós lassan újra régi önmaga: visszanyerte a jókedvét, ráadásul a hónapok óta halasztgatott műtétjére is belátható időn belül sor kerülhet.
Már mérhető a testsúly-gyarapodásom, ha ez ilyen mértékben halad tovább, akkor a beavatkozás napja a beláthatósági küszöb közelébe érkezik
– fogalmazott.
Ha kíváncsi vagy a további részletekre, akkor keresd a %Ripost% napilap keddi számát az újságárusoknál!