Létrehozva: 2019.04.04.

Aggódnak a rajongók, újabb betegséggel küzd Boros Lajos

Több ismerõse is aggódik Boros Lajosért, ugyanis a rádiós félelmetes dolgokat árult el az állapotáról. A sztár elveszítette szaglását, sõt szédülés is kínozza, ami nagyban megnehezíti a mindennapjait.

Boros Lajos tavaly, július 4-én vonult kórházba, hogy átessen egy komoly műtéten. A beavatkozás során a rádiós két szívbillentyűjét is operálták, ám a műtét után nem ébredt fel azonnal. Öt héten keresztül volt delíriumban, amely gyakori állapot a 65 év felettieknél, akiknél mélyaltatást végeznek operáció előtt. Ilyenkor leállítják a szívet, mesterségesen keringetik a vért, és előfordul, hogy az agy túl kevés oxigénhez jut, így beáll a kómás állapot.

Nem csoda hát, hogy hosszú hónapokig nem volt képes beszélni arról, hogy van, a történteket is csak pszichológus mellett tudta feldolgozni. Ám úgy tűnik, mostanra már elengedte a múltat, visszatért a munkába, és közösségi oldalán is egyre aktívabb. Barátainak és rajongóinak élő videóban, folyamatos beszámolót tart az állapotáról, és bár úgy tűnhet, minden rendben, közeli ismerősei nagyon féltik.Legutóbbi videójában is aggodalomra adott okot, ugyanis elárulta, fizikálisan még mindig nem érzi magát a réginek, és sokszor kerülgeti őt szédülés is.

Még mindig nem vagyok 100 %-os. Kicsit bizonytalanok a lépteim, szédülök és kóválygok is, aztán egyszer csak egy idő után rendbe rázódom

 - mondta a rádiós, ám nem ez az egyetlen probléma, amivel napi szinten szembe kell néznie. Komoly gondot okoz ugyanis számára, hogy elveszítette szaglását, így egy illaton kívül semmi mást nem érez.

"Illatokat csak vizionálni tudok. Ez az én esetemben nem akármilyen feladat, mivel ezekkel komoly gondjaim vannak. Egyedül a mustár tudja feloldani ezt az illatzárat. Ez egy komoly belső titok" - fogalmazott Boros, ám azt nem árulta el, hogy mióta nehezíti az életét ez a probléma.

Lapunk megkeresett két fül-orr-gégészeti szakorvost az ügyben. Ha kíváncsi vagy, mit mondtak, akkor keresd a %Ripost% napilap csütörtöki számát az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

mandiner.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség, hogy ellehetetlenítsék a konferenciát, ahol Orbán fog beszélni (VIDEÓ)

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

magyarnemzet.hu

Puszit dobott az idős férfi a fiatal nőnek, öt perc múlva már nem élt

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

FÜLES

Kétszer visszajött a "halál torkából", most ünnepel Schobert Norbi

FÜLES

Müller Péter Sziámi magánéletéről vallott

FÜLES

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét