Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.02.23.

Bevallotta Németh Kristóf: gyilkossági ügyben hallgatták ki

A népszerû színésznek maga Doszpot Péter tette fel a kérdéseket.

Különös történetet osztott meg a %RIPOST%-tal Németh Kristóf. A színész elmesélte, gyilkossági ügyben volt jelenése a rendőrségen.

Ráadásul nem is akárkinek a kérdéseire kellett válaszolnia, Doszpot Péter hallgatta ki. A történet nem mostanában esett meg, ám igazán különleges apropója volt annak, amiért most előrukkolt vele.

Most mutatták be ugyanis a Hűtlenség ára című darabot a Fórum Színházban. Az előadásban Németh Kristóf egy hűtlen férjet alakít, aki meg akarja öletni a nejét. A fordulatokban bővelkedő színdarabban Pikali Gerda játssza a megcsalt feleséget, Nagy Sándor pedig a bérgyilkost. A bemutató utáni fogadáson, ahol ott volt Doszpot Péter és a felesége is, derült ki, hogy hol találkozott először a színész és az ex-zsaru.

„Még sosem beszéltem erről, mert nagyon szomorú történet. Az egyik nagyon jó barátomnak megölték az édesanyját, és be kellett mennem a rendőrségre, hogy tanúként kihallgassanak. Ebben a tragédiában találkoztam életem egyik ikonjával, Doszpot Péterrel, aki akkor már sztárnyomozó volt, ő hallgatott ki. Abban az időben a kamaszfiúk vagy terminátorok, vagy Doszpot Petik szerettek volna lenni, én kicsit mindkettő. Később egy tévéfelvételen találkoztunk újra, akkor lettünk jóban. Nekem mindig hatalmas öröm, amikor az ő családjával tölthetem az időmet”

– mondta lapunknak Kristóf.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz