FÜLES

Fordulat a Berki botrányban: Visszadobták a feljelentését

Berki Krisztián alaposan megsértődött, miután kiderült, hogy ígérete ellenére sem fizetett az Ázsia Expressz celebpárjainak. Kicsit túl is tolta a hisztit.
  • Szerző: Buster

Berki Krisztián és Ambrus Attila az Ázsia Expressz fináléjában alkut kötött a győzelem érdekében Kulcsár Edina Csuti, Megyerei Csilla és Zsolti valamint Cseke Katinka és Pallavicini Zita párosokkal. A megbeszéltek szerint, Krisztiánnak szét kellett volna osztania a fődíjat, amiért hagyták őket nyerni. A párosok azonban máig nem kapták meg a pénzüket, ezért a nyilvánossághoz fordultak.

Berki ezt olyannyira támadásnak vette, hogy rendőrségi ügyet csinált ebből. Pontosabban csinált volna. A %RIPOST% megkereste az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, ahol azt a hivatalos tájékoztatást kaptuk, hogy az említett ügyekben zaklatás miatt bár valóban történt feljelentés, azt bűncselekmény hiányában elutasították. 

„Hogy tud emelt fővel az utcán járni?”

Pallavicini Zita: Pontosan erre számítottam! Világos volt számomra, hogy legyen bármilyen megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka is annak, hogy mindenkit átver, ő támadni fog! Fel vagyok, fel vagyunk készülve.

Lesz válaszlepés, arra mérget vehet, ez részemről becsületbeli ügy!

Rossz helyzetben van, hiszen ahogyan mindenki, talán ő maga is pontosan tudja, hogy nem mond igazat! Ahogyan tisztában van azzal is, hogy írásban fenyegetett engem, pusztán azért, mert igazat mondtam! Már csak egy kérdésem van: hogy tud emelt fővel az utcán járni és belenézni az emberek szemébe? Ez másképp nem lehet, csak ha Õ tényleg elhiszi, amit mond! Ez esetben viszont nagy a baj! 

„Ez már elvi kérdés!”

Megyeri Csilla párja, Zsolti: Hajrá! Alig várom, hogy akár a rendőrségen, akár a bíróságon elmondhassam, milyen ember is ez a Berki! Nekem már régen nem a pénz számít ebben a dologban. Egyszerűen elvi kérdés!

Azt sem bánom, ha ötven év múlva kapjuk meg, ami nekünk jár.

Csillát fel is hívta, hogy beperel minket. Akkor miért ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést? Hát nem ismer minket? Vicces! Azt mondja, megvett minket Ázsiában kilóra, akkor fizessen ki! Azon pedig meg sem lepődöm, hogy nem foglalkozik vele a rendőrség, hiszen mi nem követtünk el semmit.

 

Hogy a többi  átvert híresség mit szólt a feljelentéshez, és a rendőrség reakciójához, az kiderül a %% napilap szombati számából.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?