Létrehozva: 2017.12.13.

Kikészült Baukó Éva, ez lett a zaklatásos botrány következménye!

Napokkal azután, hogy megnevezte a támadóját, teljesen kiborult, még aludni is képtelen.

A napokban látott napvilágot a hír, miszerint Havas Henrik szexuálisan zaklatta, Baukó Évát.

Az eset nyolc évvel ezelőtt történt, amikor Éva Havas személyi asszisztense volt, ám az Édes Élet egykori sztárja úgy érezte, most kell a nyilvánossághoz fordulnia, mert képtelen feldolgozni a történteket. Éva most a %RIPOST%-nak elmondta, hogy rendkívül megviseli a körülötte zajló felhajtás.

Iszonyúan ideges és fáradt vagyok, nem tudtam aludni éjjel. Nagyon rosszul érint, hogy mindenki velem foglalkozik.

"Nem azt mondom, hogy megbántam, hogy elmondtam, mit tett velem Havas, de ha újrakezdhetném, biztosan rövidre zártam volna a dolgot” – mondta Éva, aki úgy döntött, nem perel, és egyelőre az igazát sem akarja bizonygatni.

Belefáradtam ebbe az egészbe, jelenleg csak egy kis nyugalomra vágyom. Azt szeretném, hogy vége legyen ennek az ügynek!

Éva nem tagadja, fájó sebeket tépett fel azzal, hogy kiállt a nyilvánosság elé a történetével, ezért szeretné, ha az élete visszalendülne a rendes kerékvágásba. 

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”