Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2015.06.19.

Balatonfüredi tragédia - Öngyilkosságtól féltik a négygyerekes apát

Pénteken temeti el a 9 éves éves Edinát a Tóth család. Most az édesapáért aggódik a család és a barátok.

Nem nyugaszanak a kedélyek Balatonfüreden, ahol múlt hét szombaton egy 9 és egy 13 éves kislányt gázolt el egy terhes nő. Istvánt, az édesapát attól félti a családja, hogy valamilyen meggondolatlanságot tesz. "Azt írta sms-ben  főnököm, hogy

Pisti, nehogy valami őrültséget tegyél

- mondja elcsukló hangon a férfi. Majd hozzáteszi, ilyesmiről szó sem lehet, neki erősnek kell lennie, hiszen négy életben maradt gyermekét fel kell nevelnie.

Családfőként erősnek kell maradnia

"Kenyeret kell adnom a szájukba" - mondja egyszerűen István, aki a tragédia napján is azért nem volt otthon, mert a Hajógyárban túlórázott.  A férfi azzal is tisztában van, hogy apaként most neki kell összatartania  családját. "Tudom, mit kell tennem, mindig is tudtam, és mindig is a feleségem mellett voltam.

Igaz, az apás szülést nem vállaltam soha, mert nem bírom a vért,

de lélekben minden gyermekem születésénél ott voltam. Nehéz ez most, de kitartok a feleségem mellett a végtelenségig!"

origo.hu

Nagy bejelentést tett az OTP Bank - ez minden ügyfelet váratlanul ért

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

mandiner.hu

Szintlépés: az Egyesült Államok nyíltan megfenyegette Magyarországot

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

hirtv.hu

„Megbántam, hogy részt vettem a nagykövet vacsoráján” - a Célpontban a Pressman-estek + videó

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-