Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.30.

Májusban kezdődik Aurelio tárgyalása

Aurelio az ügy kirobbanása óta gyakorlatilag visszavonult és kerüli a nyilvánosságot. Ez érthetõ is...

...hiszen akár évekre rács mögé kerülhet, ha a bíróság úgy dönt, megáll az ellene felhozott emberrablási vád. Mint ismeretes, a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség azért emelt vádat, mert a nyomozás eredménye szerint Aurelio két társával 2017. október 15-én este egy dusnoki bárban bántalmaztak, majd akarata ellenére autóba tuszkoltak egy fiatalembert, akit csak egy hamis kölcsönszerződés aláírása után engedtek szabadon. Tettük oka az volt, hogy az áldozat néhány órával korábban kirabolta a celebet. Aurelio ügyvédje szerint a vád túlzó, és ezt be is fogják bizonyítani.

"Ahogy korábban már mondtuk, valóban volt dulakodás, melyben az ügyfelem és az állítólagos sértett is részt vett. Ez azonban maximum garázdaságnak minősülhet. Az eljárás során több indítványt is benyújtottunk a hatóságoknak, de ezeket nem vették figyelembe, pedig, ha megteszik, ma bizonyosan nem tartanánk itt”

- mondta dr. Pokker Zoltán, aki abban sem biztos, hogy a sértett megjelenik majd a közelgő tárgyaláson.

"Azt gondolom, hogy hamarosan felpörögnek majd az események, és a bíróság már a jövő hónapra kitűzi az első érdemleges tárgyalási napot. Az egy másik kérdés, hogy ezen megjelenik-e a sértett, hiszen már az ügyészségnek is komoly kutatómunkájába került, hogy egyáltalán megtalálják. Feltételezem, hogy ha nem jelenik meg, majd elrendelik az előállítását, de már önmagában az a tény is kérdéseket vet fel, hogy eltűnt, és ő maga nem akar reszt venni az eljárásban.

Erre bizonyára megvan az oka…

– fogalmazott az ügyvéd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel