Létrehozva: 2018.02.22.

Árpa Attila elárulta, kibe szerelmes

Árpa Attila nem titkolja rajongását, minden idejét együtt tölti a szívének legkedvesebb hölgyével.

A színész-producer és Tomán Szabina elváltak ugyan, de így is segítik egymást. Szabina nemrég hozta világra második gyermekét, a kis Szofit, így minden figyelmét kisbabája köti le.

S bár az anyukának nem okoz gondot nagylányával is törődni, volt férje, Árpa Attila azonban inkább elvitte Amirát síelni, hogy ezzel is megkönnyítse Szabina dolgát.

"Amirával imádjuk egymást. Szerelmes vagyok a lányomba, így igyekszem minél több időt együtt tölteni vele, ami most mindenkinek jól jön"

– kezdte Attila, majd tovább áradozott lányáról.

"Egy barátom azt javasolta, használjam ki, hogy Amira még kislány, mert ha eljön a kamaszkor, soha többé nem fog így bújni és puszilgatni, mint most. Erre még nem akarok gondolni"

– mondta Attila, aki úgy veszi le a terhet volt felesége válláról, hogy közben apai kötelezettségének tesz eleget, aminek minden pillanatáért rajong.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget