Létrehozva: 2017.11.26.

Ment az adok-kapok Ábel Anita és Tóth Vera között!

Mindkét zsûritag erõteljes személyiség, ezért már az elsõ adásban finoman csipkelõdtek egymással.

Bombaformában kezdte a Sztárban Sztár +1 kicsi idei szériáját Tóth Vera! Az énekesnő, aki komoly átalakuláson ment keresztül az elmúlt két évben, idén a SuperTV2 műsorának zsűriszékében kapott helyet Ábel Anita, Király Viktor és Rákóczi Ferenc mellett.

Mivel a zsűri mindkét női tagja rendkívül erős személyiség, várható, hogy az elkövetkezendő hetek alatt keményen harcolnak majd az igazukért. Ráadásul mind Anita, mind pedig Vera híres a jó humoráról, ami már az első adásban is kiderült. 

Amikor Tilla megdicsérte a stúdióba belépő Vera külsejét, Anita rögtön replikázott: 

Valóban teljesen más a külseje, mint ahogyan bejött az öltözőbe

- jegyezte meg csípősen, ám Vera ezen szerencsére nem sértődött meg, jót nevetett a megjegyzésen, és elismerte, hogy Anitának igaza van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor