Létrehozva: 2020.07.13.

„Semmit nem tudnak az igazságról” – kitálalt a pátyi boncmester fia

Ifjabb R. Dénes állítja, édesapjának szörnyű tragédiákkal kellett szembenéznie.

A végsőkig védi édesapját a „pátyi boncmester” fia. Mint ismert, idősebb R. Dénes amputált testrészeket és abortumokat vitt haza pátyi házába. Szomszédjai jelentették az esetet, a rendőrség kihallgatta a boncmestert, aki később szabadon távozhatott.

Fia, ifjabb R. Dénes szerint senki nem tudja, mi áll a dolgok hátterében.

„Képtelen vagyok megérteni, hogy az emberek miért ítélkezhetnek úgy, hogy semmit nem tudnak az igazságrólmondta a Blikknek ifjabb R. Dénes. – A szomszédok miért nem jelentették évekig, hogy tudomásuk szerint apu milyen borzalmakat csinál a házában éjjelente? Hiszen így részei lettek egy szörnyű bűncselekménynek. Apukámnak is ez fáj a legjobban.”

Fotó: TV2

Fia szerint tragédiák sújtották családjukat. Édesapjának felesége elhunyt, közben állásából is kirúgták.

„Ép ésszel felfoghatatlan tragédiákkal kellett apunak szembenéznie. Miután kirúgták, egyetlen lehetősége maradt, a halott-, illetve az emberi maradványok szállítása. Utóbbinál leginkább amputált testrészekre és abortumokra kell gondolni. Az ő feladata az volt, hogy a kórházból elhozza ezeket és elvigye a krematóriumba. Apu annyit tett, hogy a maradványok közül nem mindegyiket adta le, hanem valamelyiket hazahozta. Időt akart nyerni, és a létfenntartásához használni azt a pénzt, aminek egy része a krematóriumot illette volna. Az apám nem egy perverz, csupán egy hitelcsapdában fuldokló kisember. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy jó vagy helyes, amit csinált, és amiben hibázott, azért vállalja is a felelősséget.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-