RETRO RÁDIÓ

Gízai nagy piramis méret aszteroid tart a Föld felé, a NASA minden erejével próbálja eltéríteni

Amy Mans
Szerző
Amy Mans
Létrehozva2025. 07. 12. 05:30

A Dimorphos nevű aszteroida 2022-ben megsemmisült, de a hatásait a mai napig vizsgálják.

A NASA folyamatosan számos projekten és küldetésen dolgozik, bár egyesek nagyobb prioritást élveznek másoknál. Ezek közül az egyik fontos küldetés három évvel ezelőtt történt, amikor az űrügynökség úgy döntött, hogy egy űrhajót nekivezet egy aszteroidának, hogy megváltoztassa annak pályáját.

alt=A NASA egyik komoly küldetése: a Dimorphos nevű aszteroida pályájának megváltoztatása
A NASA egyik komoly küldetése: a Dimorphos nevű aszteroida pályájának megváltoztatása / Fotó: Képünk illusztráció: Shutterstock

NASA bevetette űrhajóját a Föld védelme érdekében!

A kísérlet sikeres volt, mivel az aszteroida, amely akkora volt, mint a Gízai nagy piramis eltért eredeti útvonaláról. Az ütközés azonban nem várt hatásokat váltott ki. A becsapódás következtében hatalmas, 1–7 méteres sziklák szakadtak le, melyek 186 km/h sebességgel repültek szét. Egy új tanulmány szerint ezek nem véletlenszerűen szóródtak, hanem két jól elkülöníthető csoportban, főként dél felé. A kutatók szerint „valami ismeretlen” folyamat irányította őket.

A sziklák egyike, az Atabaque nevű nagy tömb, feltehetően a DART napelemtábláinak ütközésekor tört szét. A széttöredezett sziklák lendülete több mint háromszorosa volt az űrszondáénak, és az esemény akár egy fokkal is elbillenthette Dimorphos pályasíkját.

A kutatók szerint az ilyen apró hatások is fontosak lehetnek a jövőben, ha a Föld felé tartó égitesteket kell eltéríteni. Jessica Sunshine, a projekt egyik vezetője úgy fogalmazott:

Olyan ez, mint a kozmikus biliárd – minden apró részlet számít

- olvasható a Lad Bible cikkében.

A kutatást tovább folytatják, de a következő nagyobb lépés 2026-ban várható, amikor az Európai Űrügynökség Hera missziója megérkezik a Dimorphoshoz, hogy részletesen elemezze a DART küldetés hosszú távú hatásait.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.