Krausz Gábor
A feleség, állítása szerint, végre biztonságban érzi magát.
Egy nő különleges kapcsolatáról mesélt, amelyben a férje úgy bánik vele, mintha kétéves lenne – és ez a szokatlan szerepjáték még erősebbé tette a házasságukat. Emma Singer, a New York-i Purewow szabadúszó szerkesztője arról írt, hogy bár elsőre furcsának tűnhet, amit csinálnak, számukra egy természetes és boldogságot hozó dinamika alakult ki.
Amikor megismerkedett a férjével, akit csak S-ként emlegetett, azonnal megfogta a férfi gyermeki bája. Egy korai beszélgetésük során Emma elmondta neki, hogy úgy érzi, a benne élő kisgyermek régen meghalt. S ekkor határozta el, hogy életet lehel belé – szó szerint. Azóta Emma magát Bébi Emmának nevezi, és azt mondja, „örökké két és fél évesnek érzi magát.” Úgy véli, nem véletlenül, hiszen éppen ennyi idős volt, amikor elveszítette az édesanyját - írja a Daily Mail.
Bébi Emma, ahogy magát nevezi, figyelemfelkeltésképp megpöcköli az embereket, szereti, ha kényeztetik, és ha nem kapja meg, amit akar, akkor duzzog és morog. A nő szerint így, ebben a felnőtt kapcsolatban boldogabb és kiegyensúlyozottabb, mint valaha. Bár sokak számára szokatlannak tűnhet ez a játék, Emma hangsúlyozza, hogy nem kapcsolódik semmiféle szexuális fetisizmushoz – a hálószobában mindketten felnőttként viselkednek. A szerepjáték hatására a nő úgy érzi, végre megkapja azt a törődést, amit gyerekként sosem tapasztalt meg.
Az igényeimet most előtérbe helyezik, úgy, ahogy egy gyermek igényeit kellene... Ez csodálatos. S nemcsak a háztartásban veszi át a vezető szerepet, de a gyereknevelésben is
- mondta el Emma.
Ha a gyerekeik korán kelnek, a férje azt mondja neki: „Egy két és fél évesnek több alvásra van szüksége,” és ő kel fel helyette. A mosogatástól is megkíméli, azzal az indokkal, hogy „túl alacsony hozzá, hiszen még csak kétéves".
Emma szerint ezzel a különleges törődéssel egy olyan biztonságos közeget kapott, amelyben már nem annyira feszült vagy dühös, mint korábban. Úgy érzi, hogy Bébi Emma szerepében egyfajta második esélyt kapott a gyermekkora újraélésére, és ez egy egészséges menekülés a felnőtt élet hétköznapi nehézségei elől. Emma terapeutája szerint is teljesen normális, ha az ember a mindennapokban teret enged a benne élő gyermeknek.