tóth gabi
Sokan szeretik a késő éjszakai vezetést, hiszen kihaltak az utak. Viszont pont emiatt lehet félelmetes is ez a műfaj. Hátborzongató történeteket osztottak meg a neten rutinos sofőrök, akik olyat láttak, hogy meghűlt bennük a vér...
A téli időszakban rengetegen vezetnek sötétségben, és jócskán akadnak olyanok is, akiknek az a munkájuk, hogy éjszaka róják az utakat. Ilyenkor nem csupán a fáradtság miatt láthat furcsa dolgokat egy sofőr; sokszor kifejezetten ijesztő események zajlanak odakint az utakon. Meghökkentő beszámolókat tettek közé egy online fórumon a sofőrök…
„Hajnal háromkor igyekeztem haza egy hosszabb kiküldetés után, amikor utolértem egy rendszámtábla nélküli terepjárót. Egyszer csak lekanyarodott egy földútra, be a szántóföldek közé. Néhány méter után a megállt, és lekapcsolta a fényszóróit. Nem álltam meg megnézni, mire készül, de gyanítom, hogy valami bűncselekményre.”
„Nagybátyám kamionsofőrként dolgozott, és mesélte, hogy egyszer éjszaka, az egyik főút mellett látott egy parkoló kocsit, amiből két pasi egy szőnyegbe tekert nehéz tárgyat emelt ki, amivel a folyó felé indultak. Szerinte egy holttest lehetett.”
„Tök kihalt volt az út, egy kocsi ment csak előttem; aztán hamarosan kitette a vészvillogót, és félreállt. Lelassítottam mellette, és amikor benéztem az ablakon, láttam, hogy a pasi, aki a kocsit vezette, tetőtől-talpig véres. Nem volt sérült, csak tiszta vér volt mindenütt. Gyorsan továbbhajtottam.”
„Egy erdei szerpentinen vezettem éjszaka, amikor megláttam valami fehér foltot az út szélén. Lassítottam, és láttam, hogy egy fehér pizsamás nő az, aki át akar kelni az úttesten. Látszott a tekintetén, hogy teljesen be van kattanva. Mivel nő vagyok, egyedül voltam, továbbhajtottam, de később hívtam a rendőrséget. Nem tudom, mi lett aztán a csajjal.”
„Egy kukoricás mellett haladtam este, amikor egy emberalak kitámolygott az út szélére. Tiszta sebes volt, és vér borította az arcát. A frász jött rám, de megálltam, és hívtam a rendőrséget. Kiderült, hogy megcsúszott az úton a kocsijával, és besodródott a kukoricásba; aztán valahogy kievickélt és kitántorgott az út mellé.”
„Egy fehér kocsi mögött mentem egy éjszaka, és olyan irtózatos köd volt, hogy alig láttam az utat. Gondoltam, majd követem őt, ha valami van előttünk, miatta látni fogom. Csakhogy pár kilométer után egyszerűen eltűnt előlem. Beleálltam a fékbe, és amikor kiszálltam, megláttam, hogy nem vett be egy kanyart, és lesodródott az útról. A kocsija felborult az árokban, de a pasi egyben kiszállt belőle…”