RETRO RÁDIÓ

Nagyon durva, ami ennek a nőnek a fülével tötént

Nagyon durva, ami ennek a nőnek a fülével tötént
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 06. 28. 17:30

Az emberek egyik legõsibb rémálma vált valósággá, nem csoda, hogy a fiatal nõ sokkot kapott. A horrorsztorit felkapta az internet is, hiszen bárkivel megtörténhet, megelõzni pedig nem lehet. Hátborzongató történet következik!

Horrorsztorival sokkolta ismerőseit a Facebookon egy fiatal nő: egyik éjszaka arra az érzésre ébredt, mintha lenne valami a fülében. Félálomban kitámolygott a fürdőszobába, és óvatosan a fülébe tolt egy fülpiszkálót. Amikor kihúzta, és meglátta, hogy két ízelt láb ragadt a vattára, majdnem elájult. Azonnal felébresztette a férjét, aki belevilágított a fülébe. A nő kaparászást és mocorgást érzett és hallott odabent, és kiderült, hogy egy csótány mászott a fülébe, aki a fény miatt beljebb kúszott a hallójáratban.

Férje megpróbálta kipiszkálni a rovart Katie füléből, de csak pár lábat sikerült letépnie. Hosszú próbálkozás után végül elmentek az ügyeletre, ahol egy orvos helyi érzéstelenítést adott Katie-nek, és megölte a csótányt. „Két percig éreztem, ahogy haldoklás közben rángatózott a fülemben a csótány.” – nyilatkozta Katie az Insider magazinnak.

Az orvos darabokban szedte ki a rovart Katie füléből, aki sokkosan ugyan, de abban a tudatban ment haza, hogy vége – akkor még nem sejtette, hogy ez még csak a kezdet volt.

A fiatal nő ugyanis munka közben vagy otthon gyakran érezte nehéznek a fülét, és olyan érzése volt, mintha idegen tárgy lenne benne. Aztán elment egy komolyzenei koncertre, és akkor jött rá, hogy a hallásával is vannak problémák. Kilenc nappal azután, hogy a sürgősségin kidarabolták a rovart a füléből, Katie elment az orvosához, és elpanaszolta, hogy még mindig fájdalmat érez a csótányos fülében. A fülész kimosta a lány fülét, és meglátta, hogy bizony, nem sikerült teljesen eltávolítani a csótányt.

Katie azt hitte, csak egy kis kisebb darabról lehet szó, és majdnem elájult, amikor a fülész közölte, hogy úgy látja, a rovar teljes felsőteste ott van még a hallójáratban. „Éreztem a szúrós lábait, ahogy az orvos kihúzta azon a keskeny járaton.” – mesélte Katie, aki végre csótánymentes füllel távozott az orvostól. A magazin megkeresett egy fülészt, aki elmondta, hogy ez bárkivel megtörténhet. Óva intett mindenkit attól, hogy fülpiszkálóval próbálja meg kiszedni a fülébe ragadt rovart, hiszen azzal csak beljebb tolja, és könnyen megsértheti a dobhártyát is. Helyette azt javasolja, hogy ha bogár mászik a füledbe, finoman próbáld meg kirázni, csepegtess egy kis olajat a füledbe, és ha így sem jön ki, kérj orvosi segítséget.

Az esetről készült fotókat itt tudod megtekinteni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.