RETRO RÁDIÓ

A NASA már tudja, a Plútó felénk fordította a szívét

A NASA már tudja, a Plútó felénk fordította a szívét
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 07. 14. 19:25

Ezekben a pillanatokban halad el a New Horizons ûrszonda az Univerzum törpebolygója mellett. Ilyet még nem láttál, érdemes megnézni!

A sokáig bolygónak tartott törpebolygó, a Plútó a napokban újra az űrkutatás középpontjába került. Ezekben az órákban halad el mellette  másodszor a New Horizons űrszonda. A jármű másodpercenként 14 kilométeres sebességre lassít, hogy az égitest minden négyzetcentiméterét le tudja fényképezni. Hiszen a Plútó naprendszerünk legszélén található, eddig még nem készültek róla képek, és élő ember soha nem fog eljutni a felszínére.

A NASA kutatói még csak csendesen ünnepelnek

Az első felvételek - melyek egyikén például ez a szív alakú rajz is látszik - már megérkeztek a Födre, de a kutatók még nem ünnepelhetnek. Az következő hónapokban derül csak ki, hogy az adatok rendben megérkeznek-e hozzájuk.

A Földtől 7,5 milliárd kilométerre történt ugyanis a nagy találkozás. A NASA szakemberei ezért még félnek attól, hogy az űrszonda elveszik az kozmoszban esetleg megsérül egy elkóborolt űrszeméttől vagy jeges hulladékoktól.

Az adatok nagy része így aztán csak szeptemberben érkezik. A mérések végeredménye pedig a mai nagy találkozás után 9 hónappal készül el. A NASA számára így mindez olyan, mint egy gyermek születése, legalább is ha a 9 hónapnyi várakozást tekintjük. Ma még csak ultrahangon láthatták a kicsi Plútó szívét.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.