RETRO RÁDIÓ

Cristiano Ronaldo miatt rúgnának bele a magyar fociba - Videó

Létrehozva2023. 10. 03. 15:30

Hiába cáfol az UEFA, az arabok csatlakozásából még bármi lehet.

Még mindig nincs vége annak a sokknak, amit az szaúdi liga okozott elsősorban Európa futballjában. A sort még januárban Cristiano Ronaldo - akkor sokkolónak tűnő - átigazolása az al-Nassr-ba indította. Ezek után nyáron az arabok alaposan lerabolták az európai klubokat, a magyarok közül egyedül Sallai Rolandot környékezték meg, a Freiburg támadója azonban nemet mondott a jóval nagyobb összegre. Ronaldo ugyanakkor amiatt bosszankodhat, hogy az arab szereplésével lemarad egyik kedvenc versenysorozatáról, az UEFA Bajnokok Ligájáról, melyet csapataival ötször is megnyert.

Sokat keres Ronaldo az al-Nasszrnél, de milliók csalódtak benne
Fotó: AFP

Éppen ezen segíthetne az, hogy a mindenkori arab bajnok meghívást kaphatna az európai BL-be. Az ötlet 2-3 hónapja merült fel először, s noha az európai szövetség (UEFA) bőszen tagad, elképzelhető, hogy lesz az a pénz, amelyért megenyhülnek a döntéshozók, s fittyet hányva a földrajzi adottságokra, jöhetnek az ázsiai csapatok. Ez persze a magyarokat is sújtaná, mivel így az NB I bajnoka még nehezebben juthatna a legnagyobbak közé. Jelenleg már így is négy selejtezőt kell lejátszani a főtáblás helyért, vagyis jókora "rúgást" kapna a futballunk.

Erről a vitáról szól az Origo legújabb videója, mely azt taglalja, minél inkább tagadja az UEFA, hogy szabadkártyával óhajt helyet csinálni a szaúdi bajnokság aranyérmesének a labdarúgó BL főtábláján, annál biztosabb, hogy ez hamarosan bekövetkezhet.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.