RETRO RÁDIÓ

„Nem szeretnék celeb lenni” – óriási bejelentést tett Szilágyi Liliána

„Nem szeretnék celeb lenni” – óriási bejelentést tett Szilágyi Liliána
sk
Szerző
sk
Létrehozva2021. 10. 22. 15:40

Az úszónő célja, hogy a követői megismerjék az igazi arcát.

Teljesen új dologba fogott bele Szilágyi Liliána. A magyar úszósztár egy éve, az olimpia előtt döntött úgy, hogy egy időre felfüggeszti a sportot. Ahogy ő fogalmaz most, „egy kis pihenőt kért az úszástól”. Arról egyelőre nincs szó, hogy mikor folytatja profi pályafutását, de valamit máris bejelentett. Videócsatornát indított, melyen a tervek szerint az igazi arcát mutathatja meg követőinek.

Egy éve nem hallottunk róla, Fotó: Nemzeti Sport

A nulladik részben arról beszélt, miért fogott bele az új vállalkozásába.

„A médiában való megjelenésem nem a legtisztább módon volt kinyilvánítva, mindig is szerettem volna egy olyan csatornát, amelyből megismeritek az igazi Lilut. Egy közösséget szeretnék létrehozni, hogy együtt kommunikáljunk olyan dolgokról, amelyek nem feltétlenül a felszínt kapargatják, hanem mélyebbre ásnak.” – fogalmazott az ifjúsági olimpiai bajnok, Eb-ezüstérmes sportoló.

Szilágyi külön kiemelte a fő témák között az étkezési zavarát, testképzavarát, valamint az úszást, az élsportot.

„Szeretnék segíteni. Ha az ember egyedül érzi magát a problémákkal, akkor ide tudjon jönni.” – árulta el Szilágyi, aki az első részekben magáról fog beszélni, mi történt vele az elmúlt egy évben, amiről azt mondta, nagyon jó teljesen elvonulni.

Egy valamit azonban már a legelején leszögezett Szilágyi.

„Nem szeretnék celeb lenni. Nem azért csináltam ezt a csatornát, hogy hírnevet szerezzek magamnak. Egy közösséget, segítőkész atmoszférát szeretnék létrehozni.” – mondta Szilágyi, aki mosolyogva azzal búcsúzott, hogy szeretné ha szeretnék.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.