Létrehozva: 2023.07.06.

"Megdöbbentő ez az együtt rezgés" - színpadi partneréről vallott Gregor Bernadett

Remekül működik a kémia a két művész között.

Első hallásra szürreálisnak tűnhet Gregor Bernadett és Varga Viktor párosa, ám a díva és az igazi csodabogárnak számító énekes tökéletesen működik együtt a színpadon. Bár a színésznő szerint ők ketten teljesen más személyiségek, működik köztük az, ami mindennél fontosabb. Ez pedig nem más, mint a kémia.

Fotó: Gregor Bernadett

A duó hónapok óta elképesztő sikerrel járja az országot, pedig korábban el sem tudták képzelni, hogy együtt varázsolnak meglehetősen intim hangulatot a színpadra. A közös estjük címe ugyanis a Meztelen igazság, az előadás pedig egy vérbeli évődés férfi és nő között.

Óriási siker Berni és Viktor közös estje (Fotó: Gregor Bernadett)

„Néhány napja Egerben léptünk fel, ott is nagyon szerettek minket a nézők, bár korábban én sem tudtam elképzelni, mi keresnivalónk van Viktorral a színpadon, ráadásul egy kétszemélyes előadásban. Mégis megdöbbentő ez az együtt rezgés, amit mi is átélünk a színpadon, azt hiszem ezt hívják igazi kémiának, ráadásul Viktornak fantasztikus hangja van. Az előadásban néhány szóló dala is át van dolgozva, új köntös be öltöztettük őket, így jön létre egy igazán szenvedélyes és tüzes este, ami alapvetően a férfi-női kapcsolatról, dinamikákról szól” - árulta el a Ripost-nak Bernadett, aki pár éve mindenkit meglepett azzal, hogy levágatta a haját.

„Semmi különös oka nincs annak, hogy levágattam a hajam. Egyszerűen meguntam. Amikor a tükörbe néztem, éreztem, hogy az, aki visszanéz rám, már nem teljesen én vagyok. Egyébként régóta érlelődött bennem a gondolat, de eddig nem mertem meglépni. Most is féltem kicsit, hogy esetleg megbánom, de nem így történt” - árulta el a Ripost-nak korábban Gregor Bernadett, akinek egyébként Varga Viktor régóta titkos rajongója, olyannyira, hogy korábban a nyuszis magazin címlapján is nézegette őt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyarérettségiben

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja