Létrehozva: 2023.04.27.

Csak ecet kell és befőttes gumi, és örökre kiírtjuk a vízkövet

Hihetetlen, hogy erre még senki nem gondolt. Úgy lezabálja a vízkövet, hogy nekünk már semmi dolgunk nem lesz vele.

Akármennyire is vagyunk elővigyázatosak és takarítunk becsületesen, a vízkő folyton folyvást felüti a fejét. Túl azon, hogy esztétikailag is hagy némi kivetnivalót maga után, még egészségtelen, és akár az eszközeinket is tönkreteheti. Éppen emiatt fel kell venni vele a harcot, ez azonban gyakran nem is olyan egyszerű. 

A mosogató körül könnyen alakulhat ki vízkő. Fotó: PixaBay.

Ha vízkövesedést látunk, általában drágábbnál drágább vízkőoldókkal próbáljuk eltüntetni. Ezekkel a vegyszerekkel azonban nagyon kell vigyázni, mert igen veszélyesek lehetnek, ha belélegezzük őket, vagy érintkezik velük a bőrünk. Ráadásul a legtöbb közel sem tud olyan hatékony lenni, mint a házi praktikák. Mutatjuk a kedvenc trükkünket!

A vízkő ellett a legjobban ecettel és befőttes gumival lehet felvenni a harcot. Az ecet jótékony hatásai közismertek, és az is ismeretes, hogy jó társ a vízkővel szembeni harccal. Azt azonban kevesen tudják, hogyan lehet a makacs szennyeződéseket is elpusztítani vele. 

Nincs más teendőnk, csupán annyi, hogy áztassunk be egy rongyot vagy egy papírtörlőt jó alaposan ecetbe. Ezután ezt helyezzük a problémás felületre, és kötözzük oda befőttes gumival. Hagyjuk állni egy órát, majd szedjük le. Láthatjuk, hogy valósággal lezabálta a vízkövet, így nekünk egyszerűen csak le kell törölni. 

Ugyanígy járhatunk el, ha a WC kagylóban vannak vízkőfoltok. A gazdagon beáztatott papírtörlőt helyezzük a felületre, várjunk egy órát, majd öblítsünk! Ha pedig a mosógépünket ette be a vízkő, nincs egyéb dolgunk, mindössze annyi, hogy egy-két csésze ecetet öntsünk a gépbe, majd üresen indítsuk el egy körre. A végeredmény elképesztő lesz. 

OTTHONKA

Önts ecetet a hajadra, eszméletlen lesz a hatás

Tavaszi megújulás, hogy ragyogjon a hajad a napsütésben!

OTTHONKA

Önts ecetet a hajadra, eszméletlen lesz a hatás

Tavaszi megújulás, hogy ragyogjon a hajad a napsütésben!

 

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Mutatjuk, mit kell tenni most a málnával, hogy nyáron szuper termés legyen

OTTHONKA

Ez történik a kenyérrel, ha zellert teszel mellé

OTTHONKA

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

OTTHONKA

Ha így gondozod a muskátlit, soha többet nem sárgulnak majd a levelei

OTTHONKA

Barnul a muskátlid levele? Mutatjuk, hogyan mentsd meg!

OTTHONKA

Ebbe a luxuslakásba csak beköltözni kell!

OTTHONKA

Kukacos lesz-e idén a cseresznye, különös megállapítást tett egy gazda

OTTHONKA

Erre figyelj, ha ősz óta nem használtad a fűnyíród