Létrehozva: 2023.11.24.

Black Friday: a vásárlás ünnepén tartják a Ne vásárolj semmit! napot is

Fekete pénteken, vagyis a Black Friday alkalmával arra hívják fel a figyelmet különböző szervezetek, hogy ne vegyük feleslegesen semmit. Ezt érdemes tudni a Ne vásárolj semmit! napról.

Hagyományosan a Black Friday napján tartják a Ne vásárolj semmit! napot is. Ezen a napon arra hívják fel a figyelmet, hogy ne vásároljunk felesleges termékeket, vagyis ne pazaroljunk, inkább töltsük az időt a családdal.

vásárol, vásárlás, bevásárló kocsi, bolt, üzlet, termék
November 24-én van a Ne vásárolj semmit! / Illusztráció / Fotó: non c / Shutterstock

Ezt érdemes tudni a Ne vásárolj semmit! napról

Manapság sokan sokkal több mindent vesznek meg az emberek, mint amire szükségük van, nem ritkán feleslegesen. Emiatt rengeteg hulladékot termelünk, óriási terhet róva ezzel a Földre-hívja fel a figyelmet a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE). A Ne Vásárolj Semmit! nap ez ellen a túlfogyasztás elleni tiltakozás és egyben figyelemfelhívás is arra, hogy túl sokat foglalkozunk a vásárlással és egyre kevesebbet a barátokkal, rokonokkal, egészséggel. A kezdeményezés egyébként Észak-Amerikából származik és Magyarországon 2004-ben volt először ilyen nap.

Kenyeret se vegyünk ilyenkor?

Nem arról van szó, hogy ne vehetnénk november 24-én egy buszjegyet, vagy kenyeret se. Az egynapos fogyasztói böjt kifejezetten a boltok tudatos elkerülésére vonatkozik: használjunk az időnket valami másra!

Idén is már májusban elhasználtuk az idei évre szánt erőforrásokat

Már megint idő előtt elhasználtuk a Föld egy évre jutó erőforrásait. Az idei globális túlfogyasztás dátuma július 22-én volt. Ehhez képest Magyarország rosszabbul szerepel, ugyanis nálunk már május 30-án eljött a túllövés napja, ami azt jelenti, hogy a magyarok bőven átlag felett fogyasztanak. Ez a dátum azt jelenti, hogy elméletileg az emberiség eddig a napig elfogyasztja az azt a mennyiséget, amit az idén a Föld megtermelt. Másképpen fogalmazva ettől a naptól már a jövőt éli fel a bolygó. Tehát lényegében augusztus óta már a következő generációknak “járó” erőforrásokat fogyasztja a világ.

Ha vásárolni támadna kedvünk, ezeket gondoljuk át

A TVE szerint érdemes körültekintően nekiállni a vásárlásnak, azaz mérlegelni, hogy tényleg szükség van-e az adott termékre. A GreenDependent Intézet energia-felmérése szerint ugyanis átlagosan harmadával több gép van a háztartásokban, mint amennyit elsőre tippelnénk, azaz sokan nincsenek tisztában a berendezéseik számával és valószínűleg ezek összeadott fogyasztásával sem. Ebből az látszik, hogy több, mint elég eszköz van egy-egy háztartásban. Éppen ezért akármilyen is vonzónak tűnik egy Black Friday-akció, előtte mindenképp:

  • körül kell nézni otthon, nincs-e a célnak megfelelő eszközünk,
  • esetleg a rokonságban olyan, amit ők nem használnak,
  • meg tudjuk-e venni használtan.
black friday
Sokan vásárolnak fekete pénteken. Fotó: Vémi Zoltán / Vilaggazdasag

Íme néhány további tipp a karácsonyi bevásárláshoz

  • Csak akkor vásároljunk, ha tényleg muszáj, és akkor is csak az előre megírt bevásárló lista szerint.
  • Ha tehetjük, inkább vásároljunk használt termékeket, így nem csak pénzt spórolunk, de a környezetet is óvjuk.
  • Vegyünk tárgy helyett szolgáltatást ajándékba.
  • Legyünk tisztában a fogyasztói jogainkkal.
  • Bármilyen hatalmas akcióval találkozzunk is, mindig a termék ár/érték arányára koncentráljunk. Használjuk az internetet, nézzünk utána több helyen az adott termék árának.
  • A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint az utánvétes fizetési mód a legbiztonságosabb.
  • Külföldről már csak európai raktárral is rendelkező webáruházból érdemes karácsonyi ajándékot rendelni, különben nem ér ide időben a küldemény.

 

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

life.hu

Hányinger kerülgette filmes csókja közben a világhírű színésznőt

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANIMÉKER

Újabb helyen lehet majd gyógyszert venni

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANIMÉKER

Tiéd lett az 1 milliárd 445 millió? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Krausz Gábor újragondolta a magyarok kedvenc ételeit egy hotelben, ahol kamatmentes részletfizetés is van

MANIMÉKER

Nyugdíjjogosultság: tényleg lehet szolgálati időt vásárolni?

MANIMÉKER

A szó elszáll... Ezért éri meg eltartási szerződést kötni