KÜLFÖLD

Szerző

Létrehozva: 2024.03.07.

"A szemünk előtt fogyott el a lányom, a dokik mégis azt mondták: nincs miért aggódni"

Úgy érzi a család: hatalmasat hibáztak az orvosok. Lányuknál végül az egyik legkegyetlenebb kórt fedezték fel.

A poklok poklát élte át egy fiatal lány, aki nemcsak egyre rosszabbul lett az első tünetek megjelenése után, de kezdte elhinni, hogy megőrült, és az elviselhetetlen kín csak a fejében létezik, csak beképzeli magának, az orvosok ugyanis minduntalan azzal zavarták haza, hogy semmi komoly baja nincs, nem kell aggódnia. Pedig egy idő után már olyan fájdalmai voltak, hogy csak sírni tudott, mégsem kapott segítséget. Mire kiderült, hogy egy igen ritka, ám annál kegyetlenebb betegség támadta meg, már úgy érezte, mintha 21 évesen egy 90 éves nő testében élne. Ráadásul hiába gyógyult ki, a betegség visszafordíthatatlan pusztítást végzett a szervezetében, amivel sajnos immár örökké együtt kell élnie. Az angliai Ormesby-ben élő Ellie Suggett kálváriája még 2022 novemberében kezdődött a halántékánál és az állkapcsában jelentkező fájdalommal, mely később már a lány testrészére is kiterjedt, az orvosok mégsem tettek semmit.

Ellie Suggett, fotó: GoFundMe
Ellie azt hitte, csak beképzeli a fájdalmat, így nem csak fizikailag, de mentálisan is kezdett tönkremenni. Valójában egy kegyetlen kór támadta meg  Fotó: GoFundMe

Ugyan kapott fájdalomcsillapítókat, de megnyugtatták a szüleit, hogy alighanem csak a Covid elleni vakcina mellékhatásával van dolguk. Még akkor sem tettek a szakemberek semmit, amikor Ellie rohamos fogyásnak indult, ugyanis olyan fájdalmai voltak, hogy a karját sem tudta megemelni és enni sem tudott.

Volt, hogy órákon keresztül csak ült és sírt

– mesélt a szörnyű időszakról a The Sunnak Ellie édesanyja, Vicky, hozzátéve: nem tudja felfogni, miért nem hallgattak rá.

"Mindvégig tudtuk, hogy baj van, de nem hallgattak ránk. A szemünk előtt fogyott el a lányom, mégsem tettek semmit." 

Az asszony azt is felfedte: ugyan a tesztek kimutatták a lánya vérében, hogy a szervezete gyulladásban van, de ennek sem tulajdonítottak a dokik különösebb jelentőséget. Pedig végül, 2023 májusában ez vezetett a megoldáshoz. Kiderült ugyanis, hogy Ellie Takayasu arteritisben szenved, amely a vérerek gyulladását jelenti. Ezzel a kórral a szigetországban jó, ha százszor találkoznak összesen évente, azaz igazán ritka betegségnek számít. A fiatal lányt ki tudták kezelni, azonban a hosszan tartó, folyamatos gyulladás addigra komoly károkat okozott a szervezetében.

KÜLFÖLD

Kontár orvosok miatt váltak betonná a nő szervei

Kis híján az életével fizetett.

KÜLFÖLD

Kontár orvosok miatt váltak betonná a nő szervei

Kis híján az életével fizetett.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki