Létrehozva: 2021.02.22.

„Időnként azt kívántam, bárcsak megölt volna” – savval öntötték le a gyönyörű nő arcát

A volt párja felbérelte egyik barátját, hogy beteljesítse kegyetlen bosszúját. A nő arcát savval öntötte le támadója egy buszmegállóban.

Először a tükörbe sem tudott nézni az a lowestofti nő, akit savval öntöttek le volt barátja megbízásából. Négy évvel a szörnyűség után, a most 28 éves Adele Bellis-t a szabadságára emlékeztetik csúf hegei.

Szakítása miatt savval öntötték arcon az ártatlan nőt

A fiatal nő ellen irányuló kegyetlen bosszút az erőszakos és érzelmileg bántalmazó barátja, Anthony Riley tervelte ki. Adele éppen a buszmegállóban várakozott és telefonált, amikor egy csuklyás férfi egy savval töltött palackot dobott az arcába. Kórházba szállították, de a jobb fülét elvesztette, részben kopasz lett és súlyos égési sérüléseket szenvedett az arcán, a nyakán és a karján is.

Kegyetlen bosszút állt a férfi
Fotó: Lowestoft rendőrség

Hónapokat töltött a kórházba, de állapota négy éven keresztül keserítette meg az életét. A járványhelyzet pedig feltépte az éppen begyógyuló sebeit, hiszen nem folytathatta szépészeti helyreállító műtéteit.

„Felépülésem alatt időnként elég magányosnak és elszigeteltnek éreztem magam. Kénytelen voltam hónapokig a kórházban maradni. Számtalan műtéten estem át, erős fájdalomcsillapítók tartottak életben” – kezdte megrázó történetét Adele Bellis a The Sun oldalának, aki a kórházból egyenesen egy védett házba költözött.

Anthony Riley életfogytig tartó börtönbe került, miután fény derült, hogy fizetett bűntársának, Jason Harrisonnak, aki savat dobott Adelére. A támadó egy másik ügy miatti feltételes szabadlábra helyezése után vállalta el a nő leöntését.

Négy után érzi magát ismét biztonságban

„Rögtön tudtam, hogy sav. Égtem, olyan érzés volt, mintha az arcom leolvadt volna. De az új arcomat megtanultam jobban szeretni, mint a régit. Hat évet vesztettem az életemből egy erőszakos kapcsolat miatt és négyet a felépülésre. Időnként még azt kívántam, bárcsak megölt volna, de büszke vagyok arra, ahogyan megbirkóztam ezzel. Nem vagyok hajlandó engedni, hogy ez tönkre tegye az életem” – tette hozzá a Adele.

origo.hu

Már a babát tervezi a Házasság első látásra sztárja új szerelmével

origo.hu

Tovább fokozódik a háborús őrület - videó

borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

magyarnemzet.hu

Végítélet napja: bárhol felbukkanhat egy orosz nukleáris tengeralattjáró a pusztító Bulava rakétáival

metropol.hu

Ez nagyot szólna, Dárdait és Lőwöt ugyanaz a magyar csapat hívja

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

mindmegette.hu

Ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket nem szabad egymás mellé ültetni

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Németország háborús lázban ég, a Bild szerint Putyin már döntött a támadásról

KÜLFÖLD

Háborús pszichózis: újra napirendre került a repüléstilalmi zóna bevezetése Ukrajna fölött

KÜLFÖLD

Szívszorító, hogy éreznek az eltűnt Maddie szülei: most lenne 21 éves a kislány

KÜLFÖLD

A mentők már semmit sem tehettek, 50 éves nő halt meg balesetben