INSIDER

Szerző H. A.

Létrehozva: 2024.02.29.
Módosítva: 2024.02.29.

Lázár János a tarifarendszerről: Többet adunk kevesebbért

Több millió ember élete válik majd könnyebbé március elsejétől.

"Ennél nagyobb rezsicsökkentést az elmúlt években nem hajtottunk végre!" - jelentette ki Lázár János a márciustól induló új, a közlekedési közlekedésben hatályba lépő tarifareformról. Ahogy azt már korábban a Ripost is megírta, a közlekedési miniszter megjegyezte, hogy óriási kereslet van a tavaly bevezetett ország- és vármegyebérletekre is, amit jól mutat, hogy 2023-ban 6,8 millió darabot adtak el belőlük. Erről az új tarifareformról beszélt részletesebben a csütörtöki sajtótájékoztatáson Lázár János.

HMM_0060
Fotó: Huszár Márk

"Március elsejétől új időszámítás kezdődik a magyar közlekedésben" - jósolta meg a sajtótájékoztató kezdetén Lázár János. Hozzátette, az elmúlt 35 év legnagyobb változtatását hajtja végre a MÁV-csoport, amellyel 4 és fél millió, naponta ingázni kényszerülő magyar állampolgár életét teszik majd könnyebbé. Ehhez a MÁV és a Volán megállapodására volt szükség, akik nagy átalakításokat vállaltak a cél érdekében. 

Mindig az ember az első, a munkavállaló az első: ezért sikerült megállapodnunk a szakszervezetekkel

- mondta el Lázár János.

A változtatást sok vita és tétlenség előzte meg, ám Lázár Jánosnak volt mersze és bátorsága nagyot álmodni, ennek köszönhetően pedig holnaptól, azaz március elsejétől 4 és fél millió ember olcsóbban, gyorsabban és igazságosabb feltételek mellett juthat célba.

Kik és milyen feltételek mellett utazhatnak kedvezményesen?

  • 700 ezer 6 és 14 év közötti gyermek van Magyarországon, ők díjmentesen utazhatnak márciustól a helyközi közlekedésben.
  • Egymillió olyan fiatal van - diák és nem diák -, aki 14 és 25 év közötti. Ők márciustól féláron vehetik igénybe a közösségi közlekedést.
  • 300 ezer 65 év alatti nyugdíjas van, akik szintén ingyen utazhatnak majd a következő hónaptól; 
  • A 65 év alatti, ám már nyugdíjba vonultak számára is ingyenessé válik az utazás.
  • Az egymillió közalkalmazott, akik eddig mindössze 12 alkalommal kaptak 50 százalék kedvezményt az utazás során, márciustól egy regisztrációt követően a kedvezményt korlátlanul igénybe vehetik.
  • 200 ezer nagycsaládos számára díjtalanná válik a közlekedés, ha együtt utaznak.
  • 900 ezer magyar igazolvánnyal rendelkező, nem Magyarországon élő magyar állampolgár van, akik 12 alkalmas ingyenes utazásra kapnak lehetőséget.
  • 280 ezer, fogyatékkal élő honfitársunk márciustól szintén ingyenesen használhatja a közösségi közlekedést.
  • A fővárossal való megállapodásnak köszönhetően pedig 200 ezer budapesti diák fog jóval kevesebbet fizetni a közlekedésért. Eddig havonta 3450 forintba került a bérletük, ez márciustól 945 forintra csökken. 
  • Könnyebbé válik az agglomerációban élők, és a Budapestről ingázók élete is: mostantól a Budapest bérletet lehet majd használni állami járműveken és fordítva, a BKK járművein lehet majd utaznni országbérlettel, valamint Pest vármegyei bérlettel is.

 

Ország-és vármegyebérlet bevezetése

Akadtak ellendrukkerei is az ország-és vármegyebérletek bevezetésének: ők azt jósolták, csökkenni fog az utasszám és az eladott jegyek száma, ám végül kiderült, hogy hatalmas rájuk a kereslet. A 2023-as évben a MÁV és a Volán is rekordévet futott: összesen 180 millió ember utazott, azaz, nőtt az utazások száma.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára

INSIDER

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak