Létrehozva: 2023.10.08.

Ügyvédnek adta ki magát az unokázós csaló, azonnal leleplezte a rafinált 89 éves nagyi

Telefonos csalók próbálták meg átverni az idős nénit.

Háromszázezer forintot próbáltak meg kicsalni egy nyugdíjas, mosonmagyaróvári nagymamától. Az elkövető a fiáról talált ki egy aligha hihető történetet. Szerencsére az idős asszony hamar rájött a csalásra, ezért keresztkérdésekkel szorította sarokba a vonal másik végén lévő felet. A család feljelentést tett a rendőrségen. 

Háromszázezer forintot akartak kicsalni az idős nőtől  Fotó: Pixabay

A 89 éves nőt egy ismeretlen férfi hívta fel október 3-án, aki azt állította magáról, hogy ügyvéd, majd elmesélte, hogy a fia nevében telefonál, ugyanis őrizetbe vették. Ezután mindenféle információt osztott meg vele, lakcímet egyeztetett, és elárulta azt is, hogy a fia azért került a fogdába, mert egy kábítószert akart átcsempészni Szlovákiába. Ezután a telefonáló férfi közölte az idős hölggyel, hogy a férfi szabadulhat egy nagyobb összegű óvadék fejében, ami háromszázezer forint. 

A nőnek alig hagytak időt gondolkozni, azonnal átadták a telefont a "fiának", aki nyöszörgő, síró hangon megkérte, hogy segítsen neki. Szerencsére az idős hölgynek volt annyi lélekjelenléte, hogy azon kívül, hogy kikérte magának, hogy az ő fia bizony ilyesmit sosem tenne, megkérdezte, hogy rendben, ha ő tényleg a fia, akkor mondja meg honnan költözött oda, ahol most lakik. A csalók rossz utca nevet mondtak, így a néni azonnal rájuk is rakta a telefont. 

A történtek után azonnal felhívta a fiát, hogy megbizonyosodjon róla, hogy minden rendben vele, majd következőnek azonnal a rendőrséget tárcsázta, hogy bejelentse a csalókat. 

Így kerüld el a bajt

A hatóság figyelmezteti az embereket, hogyan lehet elkerülni az ilyen jellegű átveréseket, illetve mit tegyenek az áldozatok ilyen esetekben.

"A rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy az utóbbi időben egyre inkább elterjednek a különféle csalások. A bűnözők interneten és telefonon keresztül – különböző valótlan történeteket kitalálva – próbálnak a gyanútlan áldozatoktól pénzt kicsalni. Az egyik módja az, amikor a telefonáló azt állítja, hogy a sértett hozzátartozója balesetet okozott vagy külföldön börtönbe került, ám némi készpénz segítségével el lehet intézni, hogy a rokon kimásszon a bajból. Ezek a történteket sohasem valósak; sem a magyar, sem a külföldi rendőrök nem kérnek telefonon senkitől pénzt – az óvadék vagy bírság kifizetése ily módon nem lehetséges, ezért kérjük, ne dőljenek be ezeknek a meséknek! Ha ilyen hívást kapnak, vagy valaki személyesen jelenik meg Önöknél ehhez hasonló valótlan történettel, azonnal értesítsék a rendőrséget!"

 

 

 

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

"Mindenáron fel akart jönni" - Csaló verte át az nyugdíjast Zuglóban: hihetetlen, mi buktatta le!

INSIDER

Gulyás Gergely: Magyarország továbbra is marad a béke pártján

INSIDER

Rejtély Vácon - Gazdátlan jármű okoz fejtörést a Pest vármegyei településen

INSIDER

A poloskaszezon is korábban kezdődik idén: hogyan védekezhetünk ellenük?