Létrehozva: 2023.03.01.

„Egy ország büszke önökre” - kitüntették a törökországi mentőakcióban részt vevő szakembereket

Kitüntetést adott át Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán azoknak a szakembereknek, aki részt vettek a törökországi földrengés utáni mentőmunkálatokban.

Hangsúlyozta, hogy a mentőcsapatok örökre a magyar emberek emlékezetében maradnak mint hősök. A politikus beszédében elmondta, hogy egy ilyen küldetés nem kockázatmentes", az "élet és a halál mezsgyéjén" lévő emberek mentése fizikailag és lelkileg is megterhelő lehetett az érintettek elmondása alapján.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

 

Egy ország büszke önökre 

 

- emelte ki Rétvári Bence.

A kitüntetettek között volt a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságához tartozó Hunor mentőcsoport több dolgozója mellett a Terrorelhárítási Központ több szakembere is.

Miniszteri elismerő oklevélben részesült a Baptista Szeretetszolgálat részéről 24 tűzoltó, valamint a Budapest Mentőszervezet, az Életjel mentőcsoport, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat.

Törökország déli és délkeleti részén február elején volt 7,8-as erősségű földrengés, amelyben több mint 44 ezren veszítették életüket, a sebesültek száma pedig 115 ezer fölött van.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még soha nem történt a világelitbe jutó magyar hokiválogatottal

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Szuperélelmiszernek tartják és most van a szezonja: két hét alatt felére csökkent az eper ára

INSIDER

Felkavaró részletek: gyerekek bukkantak rá az Aszódon elrejtett holttestre

INSIDER

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter