Létrehozva: 2019.09.28.

Ijesztő, mi derült ki az e-cigarettáról

Halálos járvánnyá szélesedett az e-cigaretta-használat! – jelentette be az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ. Bár az e-cigi hívei és gyártói menő, alig káros újdonságnak próbálják beállítani, a valóságban ugyanolyan gyilkos, mint az igazi!

Az e-cigi rejtélyes járvánnyá szélesedett, aminek egyre több a halálos áldozata – és azt sem tudni, miért.

Főleg fiatalok halnak meg miatta

10 tagállamban 12 halálos áldozatot követelt és 46 államban több mint 800 embert ápolnak az e-cigaretta miatti komoly tüdő- és légúti megbetegedésekkel – ráadásul azt sem tudják, mi okozza ezeket. Döntően fiatalok betegednek meg: az esetek kétharmadában 18-34 év közöttiek, további 16 százalékukban pedig 18 év alattiak. Az e-cigarettát szívók több mint a fele 35 éven aluli, átlagéletkoruk 19 év. A magyar felmérések szerint már minden negyedik 14 éves kipróbálta, és rohamosan nő az e-cigiző gyerekek száma.

Fotó: Twitter

Pánikszerű reakciók

Nem csoda, hogy a rémisztő adatok miatt a héten lemondott a legnagyobb e-cigaretta-gyártó, a Juul vezérigazgatója, és a cég visszavonta az összes tévés, nyomtatott és online hirdetését.

A tudósok azt feltételezik, hogy az ízesített e-cigarettákban az utántöltő készülékekben vagy a töltőfolyadékban van valamilyen, az egészségre káros vegyi anyag. Donald Trump amerikai elnök a napokban jelentette be, hogy a kormányzat az aromatizált e-cigaretták betiltására készül. Amerikai törvényhozók magyarázatot kértek az internetes kereskedőktől, miként szűrik ki az illegális külföldi aromatizált e-cigarettákat. A politikusok szerint az e-cigarettáknak egyáltalán „nincs helyük az online-kereskedelemben”.

Amerikában egy csomó államban már betiltották vagy a következő hetekben betiltják az ízesített e-cigiket, és Magyarországon is készülnek hasonló tervek. A magyar egészségügyi kormányzat háttérintézményei kampányt indítanak az e-cigi ellen.

 

Kamu, hogy nem káros és hogy segíti a leszokást

„Az e-cigaretta becsapás!„ – szögezi le dr. Cselkó Zsuzsa megelőző orvostan és népegészségtan szakorvos a Ripost-nak.

„Egészségesnek próbálják feltüntetni, s bár a használatát nem kíséri büdös füst, attól még súlyos egészségkárosodást okozhat. Az ízesítő folyadékok adalékanyagai is komoly veszélyt jelenthetnek. Az e-cigiben is rengeteg a rákkeltő anyag, mint az igaziban, és még a „nikotinmentes” változatban is van valami nikotin, ami a rászokás előszobája.”

 

Fiatal YouTube-sztárral adják el itthon az e-cigit

Az e-ciaretta-gyártók aljas trükkökkel csábítják fogyasztásra a fiatalokat: az egész e-cigizést egészséges, menő dolognak állítják be. Ráadásul sok e-cigi olyan, mint egy kütyü: összeköthető a telefonnal, zenéket lehet megosztani vele, és az ízeket is úgy „mixelhetik”, mint a digitális világban a zenéket. Egy másik trükk a fiatal YouTube-sztárok bevetése. 600 ezernél is nagyobb nézettséget hoztak az e-cigis videók Bocsó Attilának. Nem csoda, hogy az egyik elektromos cigarettamárka képviselői vele forgattak fiatalokat megcélzó videót a becsapós, Minőségi leszokás a cigiről! címmel. Szintén Bocsó nevéhez fűződnek az Amerikában halálos járványnak nevezett e-cigi menőségét hirdető trükkök, melyeket meg is tanít követőinek. Ilyen például a medúza, azaz a szabályos füstkarikán keresztülfújt füst.

A szintén magyar fiatalokból álló Smoke Brothers pedig a speciális módon szájból orrba fújt füst, azaz a Bane légzés technikájának részleteit tanítja. A légzés a képregényhős Batman legerősebb ellenfeléről, Bane-ről kapta a nevét, mert annak kígyómérget adagoló maszkját idézi – a méreg stimmel…

 

 

 

 

 

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

borsonline.hu

Most jött a hír: vonatok baleseteztek, brutális késések vannak

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

mandiner.hu

Kukoricaligába igazolt a magyar labdarúgó-válogatott hőse

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

travelo.hu

Rátaláltak a világ legmélyebb tenger alatti víznyelőjére

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Hazánk Kína negyedik legfontosabb befektetési területe

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból