Létrehozva: 2021.05.27.

Harry herceg csúnyán átverhette Erzsébet királynőt, így csalta ki az engedélyét

Akkor még csak nem is sejtette a brit uralkodó, hogy visszájára is fordulhat az engedékenysége unokája felé.

Tovább folytatódik Harry herceg és a királyi család között egyre inkább fokozódó botrány. Még Fülöp herceg temetésénél úgy állt, közel lehet a békülés, de a sussexi herceg maga löki egyre távolabb a családját.

Legutóbb akkor dobta le újra az „atombombát”, amikor megdöbbentő kijelentéseket tett új dokumentumműsorában, amit Oprah Winfrey-vel közösen készített.

Fotó: MTI/AP/Pool/Victoria Jones

A The Me You Don't See múlt héten vált elérhetővé az Apple TV+-on, a folytatás pedig most pénteken kerül adásba. A sorozatban Harry azzal vádolta meg a családját, hogy elhanyagolták feleségét, Meghan Markle-t, és arról a traumáról beszélt, hogy gyerekként részt vett Diana hercegnő temetésén.

Egy, a királynőhöz közel álló forrás most azt állította, hogy 2018-ban az uralkodónő áldását adta a dokumentumfilmre, de úgy gondolta, hogy az a katonai veteránok megfelelő mentális egészségügyi támogatására fog összpontosítani, amikor visszatérnek a civil életbe.

A bennfentes azt állította, hogy a műsor eredeti előfeltevését és leírását aztán a herceg valószínűleg egy mozdulattal félresöpörte, hogy támadást indíthasson az apja és a gyermekkora ellen – írja a brit metro.

„A királynő és Károly herceg környezetében lévők teljesen elképedtek a történteken. Ez bizalom kérdése volt, de őszintén szólva jelenleg minden csak egy hajszálon függ. A palota köreiben mindenki együttérez Harryvel a traumája és problémás életére való tekintettel, de felzaklatja és kellemetlen érzéssel tölti el őket, hogy ezt egy nemzetközi televíziós műsorban osztotta meg” – árulta el a bennfentes.

A bennfentes szerint a magas rangú királyi körökből senki sem egyezett volna bele a sorozatba, ha előre tudták volna, hogy mit fog tartalmazni.

origo.hu

Fényes nappal zaklatott egy nőt egy 10 éves kisfiú és a barátai

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”