
Kiderült: így áll jelenleg a Ferrari Lewis Hamiltonhoz nehézségeik után
A hétszeres világbajnok és az olaszok kapcsolatáról Frédéric Vasseur vallott.
A tizenkilencedik versenyhétvégéjéhez érkezett a Forma-1 mezőnye Austinban, azonban Lewis Hamilton és a Ferrari kapcsolata egyelőre továbbra sem váltja be azokat várakozásokat, amelyekre oly sokan vártak azt követően, hogy tavaly év elején bombaként robbant a hír: a brit az olaszokhoz szerződik. Sokan várták ugyanis a megváltást ezt követően mondván, az évek óta küszködő istállót a hétszeres világbajnok majd az élre repíti, csakhogy nem ez történt. Hamilton sokat panaszkodik, sőt, a Magyar Nagydíj során azt is közölte, nem érti mi történik vele és a karrierjével, talán vissza kellene vonulnia. A sok rossz futam és gyenge teljesítmény ellenére azonban Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke kijelentette, a bizalmi kapcsolat a csapat és Hamilton között nem sérült meg eddigi nehéz időszakuk ellenére sem.

Lewis Hamilton legjobb eredménye új csapatával egy sprintidőmérős győzelem és egy sprintfutamos siker volt még Kínában, a szezon második Grand Prix-ján, azonban azóta az idény nagy részét csapattársa, Charles Leclerc mögött töltötte. A 40 éves pilóta sokszor adott hangot nemtetszésének rádión keresztül és a kamerák előtt is. Vasseur szerint ennek azonban csak egy oka van: az, hogy a világbajnok nagy elvárásokkal érkezett a Ferrarihoz:
Lewis hatalmas elvárásokkal és motivációval érkezett. Ahogy franciául mondjuk, "tout neuf", vagyis minden új, minden szép
- közölte az olaszok csapatfőnöke hozzátéve, Hamiltonnak azt is meg kellett szoknia, hogy a Ferrari más a Mercedeshez képest már csak az autót tekintve is:
Vannak területek, amelyekben Mercedes teljesít jobban, de vannak más dolgok, amiben mi.
Lewis Hamilton és a Ferrari: a bizalom továbbra is megvan, minden nehézség ellenére
Lewis egyre jobban beilleszkedik a csapat működésébe, a csapat pedig egyre jobban alkalmazkodik Lewishoz. Poénosra véve a figurát, olyan az egész, mintha majonézt kellene kikevernünk. Komolyra fordítva azonban a szót, lépésről lépésre kell fejlődnünk. Tudom, hogy bízhatok benne, és ő is tudja, hogy bízhat bennem és ez a legfontosabb
- vallotta be Vasseur ezzel kiemelve, a bizalom továbbra is szilárd köztük, írja a RacingNews.







