
„Kritikus a helyzet” – Hamiltonnak fel kell készülnie a letaglózó búcsúra
Ralf Schumacher szerint érik a hétszeres F1-világbajnok idő előtti távozása. Lewis Hamilton Ferrari-kalandjának csúfos vége lehet.
Miközben Lewis Hamilton imádott kutyája, a kómába helyezett Roscoe életéért imádkozik, egy héttel a legutóbbi Forma-1-es futam után is az ő és a Ferrari közti viszony elmérgesedése szolgáltat témát. Ralf Schumacher szerint hiába gyorsul valamelyest a hétszeres világbajnok, az olasz csapatnál könnyen odáig fajulhat a helyzet, hogy jobbnak láthatják már az első szezonja végén megszabadulni tőle. Pedig a Mercedestől 12 év után lelépett Hamilton ferraris megállapodása elvileg még további egy évig érvényes, sőt ha úgy dönt, akár 2027-re is maradhat.

A jelenleg tévés szakkommntátorként dolgozó korábbi (1997-2007) F1-pilóta Ralf Schumacher a Sky podcastjében elárulta, miért látja egyre borúsabban Hamilton Ferrari-beli jövőjét. A múlt hétvégi Azeri Nagydíjon csak 8. helyezett, és idén még dobogóra sem került világsztár Bakuban előbb már az időmérő második szakaszában kiesett, ő pedig arra panaszkodott, hogy nem az általa kért gumikat szerelték föl a versenyautójára. Aztán a vasárnapi futamon nem vette figyelembe a csapatutasítást, és nem engedte maga elé a vbpontversenyben jobban álló csapattársát. Charles Leclerc-t. Márpedig Schumacher szerint mindkettő komoly gondokra utal a Hamilton-Ferrari kapcsolatban.
– Magában kell keresnie a hibát. Az ő tapasztalatával, tekintélyével nem engedhette volna meg, hogy más gumikat kapjon. Én nem voltam hétszeres világbajnok, ezt mindenki tudja, csak nyertem pár nagydíjat. De ha én akartam valamilyen gumit, akkor azt kaptam. Erről nem volt vita. Végül is a pilóta tudja a legjobban, milyenek a körülmények odakint, és ő tudja felmérni, mi a legjobb neki és az autónak. Egy normális mérnök ebbe sosem szólna bele. Véleményem szerint
érvényesítenie kéne az akaratát, és nem másban keresni a hibát. Ez elvárható egy hétszeres világbajnoktól
– mondta Hamiltonról szintén hétszeres F1-világbajnok Michael Schumacher öccse.
Hamilton Ferrari-kalandja már idén véget érhet?
Ami pedig azt illeti, hogy Hamilton nem engedte maga elé a csapattársát, aki aztán bírálta is ezért: Ralf Schumacher szerint ezt a feszültséget a Ferrarinak házon belül le kell rendeznie, máskülönben "belülről fogják szétszakítani saját magukat". A szakértőnek az a benyomása, hogy az övéiről gyakran kritikusan nyilatkozó Hamilton és az olasz F1-istálló között alapvetően rosszul működik a kommunikáció.
– Sötéten látom a jövőjüket. Nyíltabban kéne beszélniük egymással, máskülönben kritikus helyzet lehet. Ha Lewis már nem bízik meg a saját csapatában, és fordítva, akkor jobb hagyni az egészet.
Akkor az év végén azt kell mondani: Te, figyelj, mostantúl külön utakon járunk'
– jövendölt Ralf Schumacher.







