5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Moziból ráncigálták ki a vécébe a világ legszexibb sportolónőjét

LL
Szerző
LL
Létrehozva2025. 10. 10. 12:00

Rosszabbul is járhatott volna, ha nem hagyja ott a filmet a közepén. Alica Schmidt örül, hogy egyáltalán észrevette az éjszakai hívást.

Rájár a rúd Alica Schmidtre, aki a németek egyik legismertebb sportolónője – ha nem is elsősorban az eredményei miatt. A 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságon, majd a tavalyi párizsi olimpián is 400 méteres távon, váltóban szereplő futónő az új, 800-as számában idén leszerepelt, koronavírus-fertőzéssel küzdött, majd a tervezettnél előbb lezártnak tekintette a versenyszezonját. Most pedig a pihenése közepette, kínos helyzetben kellett doppingmintát produkálnia.

Alica Schmidt szerencsére ránézett a lenémított telefonjára, különben elmulasztotta volna a doppingtesztet
Alica Schmidt szerencsére ránézett a lenémított telefonjára, különben elmulasztotta volna a doppingtesztet Fotó: picture alliance

A 26 éves Alica – akit évek óta a világ legszexibb sportolónőjeként is emlegetnek, és az élsport mellett modellkedéssel, influenszerként keresi a betevőjét – kedd este moziba ment kikapcsolódni, erre kellemetlen meglepetés érte. 

Doppingmintát kellett adnia Alica Schmidtnek

Alica Schmidt Instagram-sztoriban számolt be a történtekről. Késő este, a film közepén hívták rejtett számról a doppingellenőrök. Azonnal ott kellett hagynia a mozit, hogy vér- és vizeletmintát adjon nekik. Ennek kellékeiről 21.53-kor közölt képet az 5,5 milliós rajongótáborának.

Fotó: Instagram/alicasmd

„30 perc után ott kellett hagynom a filmet, de még szerencse, hogy észrevettem a hívást. Mindig rejtett számról telefonálnak, úgyhogy nem lehet visszahívni őket, és 30 perc múltán elmulasztott tesztnek számít” – írta Alica. 

Három teszt kihagyása automatikusan eltiltást von maga után, azaz nagyon kell figyelniük az élsportolóknak, nehogy pórul járjanak.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.