RETRO RÁDIÓ

A szájára merte venni a nevét, a legendának megvan a véleménye Kerkez Milosról

B.
Szerző
B.
Létrehozva2025. 09. 22. 19:30

Azok után mert újra a Liverpool magyar válogatott védőjéről beszélni, hogy egyszer már leégette magát. Alan Shearernek megvan a véleménye Kerkez Milosról.

Minden idők egyik legjobb csatárának megvan a véleménye Kerkez Milosról. Alan Shearer ráadásul azután merte ismét a szájára venni a Liverpool balhátvédjének a nevét, hogy egyszer már leégette magát vele. Mint ismert, a legenda a BBC szakkommentátoraként Kerkez nyakába varrta a Bournemouth elleni nyitómeccs egyik gólját, pedig a védő addigra már a pályán sem volt.

Kerkez Milos a Liverpool focistája
Minden idők egyik legjobb csatárának megvan a véleménye Kerkez Milosról (Fotó: NurPhoto via AFP)

Ott van a bal szélen Kerkez, látszik, hogy támadásra készül, pedig a csapata a labdát még nem is szerezte meg. Nagy hiba tőle, miután a gólszerző Semenyóról láthatóan le van maradva öt-hat méterrel

– fogalmazott akkor Shearer, amivel a baj csak az volt, hogy az első Semenyo-gól előtt négy perccel Arne Slot lecserélte Kerkezt, a helyére pedig Andy Robertson lépett a pályára.

Megvan a véleménye Kerkez Milosról

Alan Shearert azonban a történtek sem akadályozták meg abban, hogy újra megszólaljon Kerkezről, ám ezúttal nem tévesztette össze mással. Sőt, az eddigi Liverpool-mezben mutatott teljesítményéről meg is van a véleménye. A Newcastle korábbi csatára úgy véli, a magyar válogatott balhátvéd még nem mutatta meg azt a teljesítményt, amit korábbi csapatában, a Bournemouth-ban olyan sokszor láthattunk tőle.

Jelenleg nem ugyanazt a Kerkezt látjuk a bal oldalon, mint akit a Bournemouth színeiben láttunk. Ott szabadabban mozoghatott, engedték neki, hogy előretörjön. Úgy tűnik, mostanában mintha két dolog között őrlődne, hogy vajon menjen és támadjon vagy maradjon, és segítsen védekezni Van Dijknak és Konaténak

– idézi a SportBible Alan Shearer szavait.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.