
Kerkez Milos kényelmetlen helyzetbe hozta a Liverpool edzőjét, órákon belül döntést hoznak róla
Fontos döntéssel kell szembenéznie a Liverpool edzőjének. Arne Slot leginkább Kerkez Milos és a balhátvédposzt miatt vakarhatja most a fejét.
Máris újabb megpróbáltatás vár a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztató Liverpoolra. Arne Slot csapata hétfőn még 3-2-es győzelmet aratott a Newcastle United ellen a Premier League-ben, vasárnap délután pedig már az Anfielden fogadja a listavezető Arsenalt. A liverpoolecho.co.uk pedig máris előrevetítette azokra a változtatásokat, amelyeket a Vörösök edzője végrehajthat a következő mérkőzésre.

A Liverpool sorozatban harmadik meccsén is két gólt kapott, az új védelem pedig továbbra is kezdeti problémákkal küzd. A portál szerint Arne Slot leginkább Kerkez Milos miatt vakarhatja a fejét, fontos döntést kell hoznia ugyanis a balhátvédposzton.
A magyar válogatott focista teljesítménye ugyan javult a Newcastle ellen, de a portál kiemeli, hogy a hazai csapat első góljánál ő volt az, aki hibázott, ez pedig reményt adhat Andy Robertsonnak, hogy ezúttal kezdőként játszhasson az Ágyúsok ellen.
Kerkezével szemben Szoboszlai játéka nem kérdés
A másik szélen Szoboszlai Dominik lenyűgözően teljesített jobbhátvédként, de Conor Bradley ezúttal már kezdőként léphet pályára. Jeremie Frimpong továbbra sem áll rendelkezésre. Az új igazolás, Giovanni Leoni az érkezése óta még nem játszott a Liverpoolban, ami azt jelenti, hogy Ibrahima Konaté szinte biztosan ott lesz középhátvédként Virgil van Dijk csapatkapitány mellett, a gyenge szezon kezdete ellenére is. Ha Alexis Mac Allister továbbra sem áll rendelkezésre, Slotnak vannak lehetőségei. Például Szoboszlai visszatérhet a megszokott szerepkörébe, ha már nem kell jobbhátvédként játszania. Florian Wirtz várhatóan továbbra is megkapja a lehetőséget. Bár Rio Ngumoha hétfőn győztes gólt szerzett, még nem áll készen kezdőbe kerülni egy olyan mérkőzésre, mint az Arsenal elleni. A bal szélen várhatóan továbbra is Cody Gakpo, a jobb oldalon pedig Mohamed Szalah játszik majd.







