5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Elővették Kerkez Milost Liverpoolban, bűnbakot csinálnak belőle

B.
Szerző
B.
Létrehozva2025. 09. 28. 14:00

Súlyos vádakat fogalmaztak meg a magyar balhátvédről. Kerkez Milosból bűnbakot csinálnak a Crystal Palace-Liverpool bajnoki után.

Bár a mérkőzés nagy részében jól játszott, súlyos vádakat fogalmazott meg az angol sajtó Kerkez Milosról a Crystal Palace-Liverpool bajnoki mérkőzés után. Mint ismert, a Vörösök egy 97. percben bekapott góllal veszítették el a találkozót 2-1-re – amiért a magyar válogatott balhátvédet is elővették, írja a Magyar Nemzet.

Crystal Palace-Liverpool: Kerkez Milos
Súlyos vádakat fogalmazott meg az angol sajtó Kerkez Milosról a Crystal Palace-Liverpool bajnoki mérkőzés után Fotó: Katie Chan / Northfoto

Bár a Liverpool kikapott – az idei bajnokságban először – Szoboszlai Dominik a legjobb mezőnyjátékos volt a csapatban és Kerkez sem játszott rosszul a találkozó nagy részében, utóbbiból mégis bűnbakot csinál a helyi sajtó. Ugyanis már a hatperces hosszabbítás is lejárt, amikor a balhátvéd a saját kapujuk előtt labdát szerzett, de ahelyett, hogy egy társának passzolt volna, bedobásra rúgta ki a labdát. Valószínűleg azt remélte, hogy a játékvezető lefújja a mérkőzést, de nem így történt, még engedte a bedobást – amiből a Liverpool gólt kapott.

Kerkez Milost elővették a Crystal Palace-Liverpool meccs után

Az angol sajtó a meccs után nagyon lehúzta Kerkezt, a This is Anfield konkrétan azt írta róla:

Kerkez Andy Robertson helyén játszott, de nem volt meggyőző. A magyar játékos túl óvatos volt labdával, és a felpasszolt labdái sem voltak pontosak. A hajrában feleslegesen engedte meg azt a bedobást, amelyből Eddie Nketiah a győztes gólt szerezte.

Sőt, a liverpooli portál még egy külön cikket is szentelt annak, hogy szurkolói véleményeket idézve szidják a magyar balhátvédet.

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.