
Elátkozott luxusautó, rémálom lett Shakira fejedelmi ajándékából
Fenntartani képtelen, de jó pénzért eladná új tulajdonosa a csiricsáré Lamborghinit. Shakira ezzel akarta feledni a szakítását Piquével.
Shakira tavaly decemberben egy rajongójának ajándékozta egyedi kivitelű – kívül lila, belterében neonzöld – Lamborghini Urus luxusverdáját. A 18 éven felüli amerikaiaknak szánt akció a spanyol futballsztárral, Gerard Piquével botrányos körülmények között szakított kolumbiai énekesnő Soltera (Szingli) című dalának promócióját segítette. A több ezer jelentkezőből kikerült győztes még 90 ezer dollárt (33 millió forint) is kapott az eredetileg 280 ezer dolláros (104 millió forint) kocsi slusszkulcsa mellé – elmondása szerint mégis rémálom lett számára az álomautóból.

Az extravagáns olasz SUV fenntartása ugyanis még így is túl költséges volt a Shakira felhívására a legjobb táncos videót beküldött Michael Mejía számára.
Eladó Shakira ajándéka
A pluszpénz is csak ideig-óráig fedezné a Lambóval furikázást (az üzemanyagköltség mellett az adókat és a méregdrága biztosítást), ezért a nyertes rövidesen elhatározta: inkább eladja az ereklyét.
Mejía szerencséjére a hírek szerint sok tehetős vevőjelölt fizetné akár a piaci ár többszörösét (7-800 ezer dollárt) a négyszeres Grammy-díjas világsztár korábbi kedvencéért. Még az is felvetődött, hogy darabjaira szerelve árverezhetné el a kocsit a gumiktól a kormányig. Mi több, Shakira még egy kabátját is az autóban hagyta, amire szintén fáj az ereklyére ácsingózok foga.
Shakira egyébként korábban elmondta:
– Ez az autó ajándék volt saját magamnak, amikor új életet kezdtem szingliként. Aztán rájöttem, hogy csak az emberi kapcsolatok számítanak igazán, az anyagi dolgok nem változtatnak meg – mondta az énekesnő a Lamborghini elajándékozása előtt.
Az élet furcsa fintora, hogy az autó új tulajának mégis nagy változást hozhat az életébe, hiszen Mejía egymillió dollárnál (370 millió forint) is többet remél kaszálni.
Shakira a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság (amelynek a himnusza volt a Waka Waka című slágere) kapcsán ismerkedett össze a tornát a spanyol válogatott sztárjaként megnyert Piquével. A popdívánál napra pontosan tíz évvel fiatalabb Barcelona-focistával 2022-ig éltek együtt a katalán fővárosban, két fiuk született. A szakításuk nyilvános üzengetésig és fenyegetőzésig fajult, az otthonukban megcsalt nő azóta több számában is üzent exének.







