RETRO RÁDIÓ

Már a megérkezése után botrányt csinált a Fradi edzője

ML
Szerző
ML
Létrehozva2024. 11. 27. 13:30

Érdekes történetet osztott meg a Ferencváros új vezetőedzője. Pascal Jansen az M4 Sport, Góóól 2 című műsorában árulta el, hogy a szállodai szobáját nem sokkal a megérkezése után el kellett hagynia.

Pascal Jansen idén nyáron vette át a Ferencváros irányítását. A holland szakember irányításával eddig 24 tétmérkőzésen szerepelt a magyar bajnokcsapat, 15 győzelem, 5 döntetlen és 4 vereség a mérlege. A bajnokságban a Fradi (eggyel kevesebb találkozót játszva) egy ponttal vezet a Puskás Akadémia előtt. A MOL Magyar Kupában már a legjobb 16 között van a klub, a nyolcaddöntőben a Győr otthonába utazik jövő februárban. Jansen legjobb eredményei az Európa-ligában születtek, a zöld-fehér mezes együttes a Nice-t és a Dinamo Kijevet is legyőzte, utóbbit kiütéssel (4-0). A klub csütörtök este a Malmöt fogadja utóbbi sorozatban, majd vasárnap este az Újpest elleni derbi (NB I) vár rá. A holland tréner utóbbi csapat kapcsán érdekes történetet mesélt.

Pascal Jansen
Pascal Jansen rögtön rossz szállodai szobát választott Fotó: Török Attila

Jansen az M4 Sport, Góóól 2 műsorának vendége volt ahol elárulta, Budapestre való érkezése után a szállodai szobaválasztásából komoly problémák adódtak.

Amikor Magyarországra kerültem, pár hétig még szállodában laktam, és először egy olyan szobába helyeztek, ahol lila volt az ágy és a függöny is. Először nem értettem, ez mit jelent, de a Népligetben szóltak, hogy azonnal cseréltessem le a szobámat

– elevenítette fel a december 1-jén, vasárnap sorra kerülő Újpest–Ferencváros felvezetéseként Pascal Jansen.

Jansen egyelőre a Malmőre koncentrál

A Groupama Arénában már játszottunk az Újpest ellen (augusztusban 1-0-ra nyert az FTC – a szerk.), tudom, mit jelent a szurkolóknak ez a mérkőzés, a játékosok is odateszik is magukat. Most a Malmö a legfontosabb, utána váltunk az Újpestre” – tette hozzá a holland szakember, amit a Magyar Nemzet szemlézett.

A Malmö négy forduló alatt három pontot gyűjtött az El-ben, amivel a tabella 28. helyén áll. Az Újpest az NB I-ben 22 megszerzett pontnál tart, amivel a tabella hatodik helyéről várhatja a rangadót.

Hirdetés: A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat
A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az EL. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában.  Fogadással kapcsolatos részletek itt!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.