RETRO RÁDIÓ

Óriási a botrány, elvehetik Imane Helif párizsi aranyérmét

HWK
Szerző
HWK
Létrehozva2024. 11. 14. 12:30

Noha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kitart a saját igazsága mellett, a sportszervezetre hatalmas nyomás nehezedik abban a kérdésben, hogy az olimpiai induláshoz is kötelező legyen a nemiségi vizsgálat. Sőt, utólag azzal sújtanák a párizsi olimpia genderbotrányának főszereplőjét, Imane Helifet, hogy elveszik az aranyérmét.

A Kim Jones által vezetett Független Női Sporttanács (ICONS) azt követeli a NOB-tól, vegye vissza Imae Helif párizsi aranyérmét. 

Egyetértünk abban, hogy vissza kell venni Helif aranyérmét az összes olyan díjával együtt, amit nők ellen nyert el, és ezeket az adott tornákon a legjobb női ökölvívónak adják át. Most kiderült, az IBA-nak volt igaza, és Helif részvétele női bokszviadalokon egyértelműen igazságtalan és az ellenfelek egészségére veszélyes

 – jelentette ki Kim Jones, aki hozzátette, azokat is szankcionálni kell, akik engedélyezték Helif indulását a nők között a párizsi olimpián.

Imane Helif
Imane Helif a botrány ellenére aranyérmet nyert Párizsban Fotó: AFP

Az algériai ökölvívó volt az ötkarikás játékok gender-botrányának főszereplője. Imane Helif ugyanis születése óta férfi kromoszómákkal bír, és ez okozta a rajtja körüli vihart. A NOB által el nem ismert Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) alkalmatlannak ítélte Helifet a 2023-as világbajnokságon való részvételre, tudniillik megbukott a nemi alkalmassági teszteken, ennek ellenére mégis szorítóba léphetett a francia fővárosban - írja a Magyar Nemzet

A transznemű vagy egyéb, veleszületett rendellenességgel bíró sportolók ügye persze a politikusokat sem hagyta hidegen. Donald Trump még a kampányában is felhasználta Imane Helif ügyét, ráadásul az elnökválasztáson aratott győzelme után állást foglalt a NOB jelenlegi, a nemek sportban való részvételével kapcsolatos politikája ellen. A leendő amerikai elnök elkötelezte magát amellett, hogy megtiltja a transznemű nőknek a női sportágakban való versenyzését a második ciklusa során, amely a 2028-as Los Angeles-i olimpia után zárul le. Vlagyimir Putyin orosz elnök hasonló nézeteket fogalmazott meg a férfiak és a nők különválasztásáért a sportban való részvétellel kapcsolatban. Kijelentette, a született és a biológiailag férfiaknak a női versenyeken való részvétele egyszerűen megöli a női sportot

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.