RETRO RÁDIÓ

Az olimpia után tetőzik a bokszbotrány, megfenyegették a magyarokat

SK
Szerző
SK
Létrehozva2024. 10. 06. 14:30

Egyre mérgesebb a viszony a nemzetközi szervezetek között. A bokszbotrány csúcspontja eljött, a magyarok is ultimátumot kaptak.

Határozott lépésre szánta el magát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság: körlevélben szólította fel a tagszervezeteit, hogy szakítsák meg a kapcsolatot a nemzeti ökölvívó-szövetségekkel, amennyiben azok nem lépnek ki a Nemzetközi Bokszszövetségből (IBA) - írja a Magyar Nemzet. A bokszbotrány a párizsi olimpián akkor mérgesedett el, amikor a NOB engedte, hogy a nők mezőnyében két súlycsoportban is olyan versenyző induljon, aki férfiból lett nő. Korábban mindkettejüket, Imane Helifet és Lin Ju-Tinget  kizárta a versenyekről a bokszszövetség, mégis olimpiai bajnokok lehettek.

bokszbotrány
A bokszbotrány egyik főszereplője, Imane Helif a magyar Hámori Lucát győzte le Fotó: AFP

 

Az ultimátum megérkezett a Magyar Olimpia Bizottsághoz. Fábián László  főtitkára elmondta, a NOB konkrét határidőt nem határozott meg a kilépés dátumául, ugyanakkor azt mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy csak akkor van esélye ökölvívót indítani még az olimpiai kvalifikáción is, ha átlép a NOB által elfogadott új szervezetbe. Az elmérgesedett helyzetben nehezen látható, mindezt jogilag hogyan lehet levezényelni.

Tokióban és Párizsban a NOB még megszervezte az ökölvívó tornát az olimpiákon, de tovább ezt a feladatot nem vállalja, hanem azt szeretné, hogy egy új szervezet vegye át ezt a szerepet

 – fogalmazott a lapnak Fábián László.

"Nyilvánvaló, hogy amennyiben a boksz ott lesz Los Angelesben, akkor azoknak lesz esélyük indulni az olimpián, sőt már az olimpiai kvalifikációs viadalokon, akik csatlakoznak a NOB által elfogadott új szervezethez. Ha a magyar szakszövetség nem tesz ennek eleget, akkor azt kockáztatja, hogy a magyar ökölvívás semmilyen formában nem lehet jelen az ötkarikás nyári játékokon, ami komoly forráselvonással is jár."

Bokszbotrány és választás

Ebben a helyzetben itthon novemberben tisztújító közgyűlés lesz a Magyar Ökölvívó-szövetségben, ahol Kovács Kokó István lehet a szervezet elnöke

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.