RETRO RÁDIÓ

Ez gyorsan ment, Szoboszlai Dominik máris lenyűgözte edzőjét

HWK
Szerző
HWK
Létrehozva2024. 07. 23. 14:30

Úgy tűnik, a sérülése már a múlté, jó állapotban van a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya. Szoboszlai Dominik máris kitett magáért Liverpoolban.

Sérülten játszott a júniusi Európa-bajnokságon Szoboszlai Dominik, akinek izomfájdalmai voltak, a németek és a skótok elleni meccsek között edzéseket hagyott ki, kezeléseket kapott. Az Eb után közel három hétig pihent, szerelmével nyaralt, majd egy hete visszatért Liverpoolba, ahol azonnal lenyűgözte az új edzőjét, Arne Slotot. Bocsák Bence a World Soccer magyar újságírója úgy tudja, Szoboszlai kiemelkedő teljesítményt nyújtott a fitnesz teszteken.

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik teljesen felépült Fotó: AFP

Szoboszlai állapota 100%-os, a fitnesz teszteken a harmadik legjobb volt. Ez is azt mutatja, hogy jó kondícióban van. Már nincsen problémája. 

- üzente az X-en, ami feltétlenül jó hír, hiszen augusztus 17-től a Premier League-ban, szeptembertől pedig a Nemzetek Ligájában kell helyt állnia Szoboszlainak. 

Szoboszlai 33 percen át játszott a Liverpool első, Preston North End elleni felkészülési mérkőzésén, és a héten elutazik a Liverpoollal a csapat amerikai túrájára, ahol sorrendben a Real Betisszel, az Arsenallal és a Manchester Uniteddel találkoznak.

Érdekesség, Szoboszlai Dominik nagyjából egy éve is hasonló állapotban kezdte a felkészülést, a legelső liverpooli edzésén övé volt az egyik legjobb futóteljesítmény. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.