TÜZELŐÁLLÁS

Szerző ML

Létrehozva: 2024.06.12.
Módosítva: 2024.06.15.

Mbappé is bajban, komoly sérüléshullám az Eb előtt

Újfent egy maratoni hosszúságú klubszezon után várják a futballisták az Európa-bajnokságot. A játékosok közül több világsztár is sérüléssel küszködik a pénteki rajt előtt.

A nemrég befejeződött klubszezon újfent elképesztően sűrű volt az európai topligákban játszó futballistáinak. Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool a 2023/24-es idényben összesen 58 tétmérkőzést vívott. A válogatott játékosoknak sok ideje nem volt a pihenésre, június 14-én pénteken ugyanis kezdetét veszi az Európa-bajnokság.

Kylian Mbappé mindössze 17 percet játszott Kanada ellen sérülés miatt Fotó: AFP

A válogatottak az elmúlt napokban több felkészülési mérkőzést játszottak, hogy felkészüljenek a kontinenstornákra. Ezek azonban nem múltak vezéráldozatok nélkül. Kylian Mbappé egy ideje már hátfájdalmakkal küzdött, ám így is végigjátszotta a Luxemburg ellen 3-0-ra megnyert találkozót. Ezt követően viszont romlott az állapota, szombaton edzést is kihagyott, Kanada ellen pedig mindössze 17 perc jutott neki.

Franciaország Ausztriával, Hollandiával és Lengyelországgal került egy csoportba. A többi riválisnál szintén nem túl rózsás a helyzet. A lengyelek ugyan az utolsó főpróbájukon 2-1–re legyőzték Törökországot, ám ez sem múlt vezéráldozatok nélkül. Az első gólt szerző Karol Swiderskit néhány perccel később le kellett cserélni, mivel ünneplés közben megsérült, majd bő fél óra elteltével a gólpasszt adó Robert Lewandowski is lejött a pályáról ugyancsak sérülés gyanújával.

A holland válogatottnál hétfőn biztossá vált, hogy a Barcelona világklasszisa, Frenkie De Jong nem fog tudni felépülni a mérkőzésekre, ezzel a középső középpályás csak a pályán kívülről figyelheti az eseményeket. Hasonló sorsra jutott az Atalantával nemrég Európa-ligát nyert Teun Koopmeiners és Marten de Roon, akikre szintén nem számíthat Ronald Koeman szövetségi kapitány, A tréner kényszerből behívta a Dortmund balhátvédjét, Ian Maatsent De Jong helyére, aki így támadóbb szerepkörben bizonyíthat.

A magyar válogatottnak szintén van izgulni valója. Az Izrael ellen 3-0-ra megnyert találkozón Callum Stylest kellett az első félidőben kellett lecserélni, a játéka pedig bizonytalan Németországban. Szoboszlai Dominik szintén cserét kért, ám ő utána megnyugtatott mindenkit, hogy jól van, csupán elővigyázatosságból hagyta el idő előtt a játékteret.

@borsonline Szoboszlainak ízlenek a vegán ételek. Szoboszlai Dominik kipróbálta a vegán étrendet a magyar válogatott edzőtáborában. #bors #szoboszlai #szoboszlaidominik #langadam #telki #bors #magyarvalogatott #focieb2024 #hungary #magyar #nekedbe #nekedbelegyen #foryoupage #foryou ♬ eredeti hang – Bors - Bors

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek