5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Szoboszlainak hadat üzent a szomszédja

LL
Szerző
LL
Létrehozva2024. 02. 29. 07:00

Erling Haaland a mesterötöse után üzent a riválisoknak. Szoboszlai Dominik nyakában liheg a jó barátja, aki egyben a szomszédja is.

Öt jel is arra mutat, hogy a két hónapos kényszerpihenője után február elején visszatért Erling Haaland újra a régi: a Manchester City norvég csatára kedden 5 gólt szerzett a Luton Town ellen 6-2-re megnyert FA-kupa-nyolcaddöntőben. Az sem piskóta, hogy a 23 éves világklasszis találatai közül 4-et a belga Kevin De Bruyne készített elő, de a prímet Haaland vitte el. 

Haaland és Szoboszlai (jobbra) csatája a novemberi Manchester City-Liverpool (1-1) bajnokin
Haaland és Szoboszlai (jobbra) csatája a novemberi Manchester City-Liverpool (1-1) bajnokin      Fotó: AFP

A világ egyik legtöbbre (180 millió euróra, azaz 70 milliárd forintra) taksált focistája legutóbb tavaly tavasszal, a még Szoboszlai Dominikkal felálló RB Leipzig ellen szórt öt gólt egy meccsen – az egy 7-0-s Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő volt –, és a mostani üzenete is felfogható úgy, hogy többek között a már a Liverpoolt erősítő magyar barátjának is szól. A két 23 éves focista 2019-ben, az osztrák Red Bull Salzburgnál kötött barátságot, amikor Szoboszlai nem csak a pályán, de szobatársként a beilleszkedésben is segítette Haalandot. 

Hogy máig jó viszonyban vannak, jelzi: Szoboszlai tavaly a City-sztár szomszédságába költözött.

" Jó úton vagyok a csúcsformámhoz. Végre jól érzem magam. Hihetetlen érzés. Jövünk föl, izgalmas idők várnak ránk. Készen állunk a támadásra" – üzent hadat Haaland a riválisoknak, miután a lecserélésekor még sok Luton-szurkoló is megtapsolta a teljesítményét.

A Manchester City az FA-kupában címvédőként jutott tovább, a BL-ben is tavalyi győztesként várja a jövő szerdai, Köbenhavn elleni nyolcaddöntő-visszavágót (Dániában 3-1-re nyert a sztárcsapat). Az angol Premier League-ben pedig éppen Szoboszlai új csapata, a 26 forduló után egy pont előnnyel vezető Liverpool tör a trónjára. A riválisoknak rossz hír, hogy Haaland éppen a tavaszi idény legnagyobb strapája előtt talált magára.

"Erling két hónapig nem játszhatott. Nem futhatott, nem csinálhatott semmit, és ha egy ekkora ember két hónapra kiesik a ritmusból, nem könnyű újra fölvennie. De meccsről meccsre jobb lesz. Mint ahogy Kevin is" – nyilatkozta bizakodva Pep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője.

Haalandék legközelebb vasárnap (16.30, tv: Spíler1) a 6. helyezett, városi rivális Manchester Unitedet fogadják az angol bajnokságban. Szoboszlaiék szombaton (16.00, tv: Spíler1) a Nottingham Foresthez látogatnak.

A Premier League élcsoportja 26 forduló után:

1. Liverpool 60 pont, 2. Manchester City 59, 3. Arsenal 58, 4. Aston Villa 52.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.