KIAJOBB

Szerző LL

Létrehozva: 2024.02.27.

Szoboszlai végre engedélyt kapott, régóta erre várt

Jürgen Klopp zöld utat adott Szoboszlai Dominiknak. Légiósunk tavaly nyár óta ezért (is) küzdött.

Szoboszlai Dominikkal együtt egy kezdőcsapatra való príma labdarúgó hiányzott a Liverpoolból a Chelsea ellen hősies küzdelemben, több tapasztalatlan fiatalt is bevetve megnyert (1-0) angol Ligakupa-döntőn. Jürgen Klopp vezetőedző mégis úgy döntött, hogy – már csak a sorozat korábbi meccsein lőtt bombagóljai miatt is – a magyar légiós lekerül a tiltólistájáról.

Bejött Kloppnak (jobbra) Szoboszlai leigazolása, most újabb szerzeményekkel segítheti a magyar középpályás játékát
Szoboszlainak végre engedélyt adott Klopp a legendás felirat megérintésére         Fotó: AFP

Eddig ugyanis Szoboszlai és több más, nemrég igazolt csapattársa (köztük a szintén sérült Darwin Núnez) számára tilos volt a liverpooli stadion játékoskijárója fölött virító „This is Anfield” (Ez az Anfield)-felirat megérintése a pályára lépés előtt. Klopp amondó, ennek a hagyománynak az ad igazi értéket, ha csak olyanok tehetik meg, akik legalább egy trófeával már gazdagították a nagy múltú klubot.


Vagyis Szoboszlai, Núnez, valamint a vasárnapi fináléban szerepelt Alexis Mac Allister, Cody Gakpo, Endo Vataru, Ryan Gravenberch, valamint a sérüléshullám miatt mély vízbe dobott több ifjonc (Jarell Quansah, Conor Bradley és tinédzser társaik: Bobby Clark, James McConnell és Jayden Danns) most vívták ki maguknak a jogot, hogy folytassák a nagy elődök szertartásszerű hagyományát.

A feliratot még a ’Pool legendás skót menedzsere (1959-74) Bill Shankly szereltette föl, hogy ezzel emlékeztesse a saját és az ellenfél futballistáit is, milyen különleges helyen játszanak. A liverpooliak azóta is mindig megérintik a feliratot a pályára lépés előtt. Már, aki Klopptól engedélyt kap erre, ami külön motivációt jelent az új igazolásoknak a trófeák megnyerésére.

– Ez a tisztelet jele. Megérintettem, amikor a Borussia Dortmund edzője voltam, de kikaptunk 4-0-ra – emlékezett a német edző egy 2010-s felkészülési mérkőzésre, amikor még ellenfélként először találkozott ezzel a hagyománnyal.

KIAJOBB

Itt a bizonyíték, Szoboszlai aranylabdás lesz

A világsztár átigazolása mindent borítana.

KIAJOBB

Itt a bizonyíték, Szoboszlai aranylabdás lesz

A világsztár átigazolása mindent borítana.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Öngyilkos akart lenni a Házasság első látásra szereplője

origo.hu

Újabb terrortámadás Moszkvában, megrázó videó

borsonline.hu

Kitálalt a világbajnok, Milák féltve őrzött titkáról csak kevesen tudhatnak

mandiner.hu

Van az orosz bombázások kapcsán valami, ami az utóbbi 110 év során bizonyítást nyert

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

mandiner.hu

Putyin nem kertelt, ezért lőtték rommá az ukrán energiahálózatot

origo.hu

Meghan Markle és Harry herceg hatalmas bejelentést tett

travelo.hu

Megtiltották a fotózást a turistáknak a világ egyik leghíresebb látványosságánál

life.hu

A vashiány és a vas pótlása (hirdetés)

ripost.hu

Még csak 23 éves volt, elhunyt a népszerű énekesnő

ripost.hu

Kórházba került a gyönyörű híradós, komoly műtétre szorul

lapcentrum.hu

A fenntarthatóság most duplán kifizetődő, ugyanis a digitális Mandinerrel most elektromos rollert lehet nyerni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Milák Kristóf egyértelmű üzenettel zárta az országos bajnokságot

KIAJOBB

Továbbra is győzni akar a Ferrari magyar tehetsége

KIAJOBB

A magyar lányok nyerték a világ legfurcsább meccsét

KIAJOBB

Megalázták a Barcelona edzőjét, Xavi a csúcsmeccs előtt üzent a drukkereknek