TÜZELŐÁLLÁS

Szerző ML

Létrehozva: 2024.01.19.

Kiment megtömni a zsebeit, most mindenki Szoboszlai elődjén röhög

Jordan Henderson tavaly nyáron busás szerződés keretén belül igazolt a felfutó szaúdi bajnokságba a Liverpooltól. A váltás viszont nagyon nem jött be, szerződést bontott, így a hihetetlen milliók is odavesztek.

Jordan Henderson tavaly nehéz döntésre szánta el magát, 12 év után búcsút intett a Liverpoolnak, amelynek a csapatkapitánya volt, átengedte a stafétát új posztriválisának, Szoboszlai Dominiknek és Szaúd-Arábiába igazolt. A 81-szeres angol válogatottat az al-Ettifaq szerződtette, amely 14 millió eurót (5 milliárd forint) sem sajnált érte. Henderson egyből megkapta a 10-es mezt és a csapatkapitányi karszalagot, hetente pedig 700 ezer font (309 millió forint) ütötte a markát. A nagy kaland azonban hamar rémálommá fordult át.

20210216 _1071_at
Jordan Hendersonnak igazi rémálom volt a szaúdi pályafutása Fotó: Török Attila

A 33 éves futballista az angliai időjárás után szenvedett a nagy hőséggel, az eredmények nem jöttek, hiába kapott maga mellé több korábbi Premier League játékost (Demarai Gray, Georginio Wijnaldum), a Steven Gerrard vezette együttes mindössze a nyolcadik helyet foglalja el a bajnokságban, legutóbb október 28-án sikerült nyernie. Volt olyan bajnokijuk, amire mindössze 696 néző volt kíváncsi a helyszínen. Henderson nem érezte jól magát az arab országban, ahol többek között azért kapott kemény kritikákat, mert kiállt az LMBTQ jogaiért. Így fél év után el is hagyta az országot és felbontotta a szerződését.

A The Sun pedig arról ír, hogy a pocsék időszakon túllévő Henderson „bónuszként” még a busás fizetését is bebukta. Szerződése ugyanis eredetileg 2026 júniusáig szólt, a beszámolójuk szerint így a csapatkapitánynak le kellett mondania az eddig megszerzett bevételéről, hogy ingyen távozhasson a klubtól. Így most mindenki rajta röhög, közben posztriválisa, Szoboszlai Dominik remekel a Liverpoolban.

Sokáig azonban nem marad csapat nélkül, az átigazolási szakértő, Fabrizio Romano már tényként közli, hogy a 33 éves középpályás a holland élvonalbeli Ajaxhoz szerződhet.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Már Magyar Pétert támogatja az egyik leggátlástalanabb, legerőszakosabb Soros-szervezet

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival