RETRO RÁDIÓ

„Beszéltem vele” – Klopp nem kertelt Szoboszlai elődje kapcsán

ML
Szerző
ML
Létrehozva2024. 01. 08. 19:15

Már fél év után besokallt Szaúd-Arábiában Jordan Henderson, a korábbi Liverpool-futballista szívesen visszatérne Angliába. Jürgen Klopp már meg is szólalt az átigazolással kapcsolatban.

Jordan Henderson több mint 12 évig játszott a Liverpoolban, amelynek hosszú időn keresztül a csapatkapitánya volt, és minden jelentős trófeát bezsebelt a sztárcsapattal. A nyáron, többek között Szoboszlai Dominik érkezése után úgy döntött, hogy új kalandot keres magának és a gigászi terveket szövögető Szaúd-Arábiába igazolt, az al-Ettifaqhoz.

20191209_1077_at
Jordan Hendersonnak nagyon nem jött be a szaúdi kaland, máris visszatérne Angliába Fotó: Török Attila

A 33 éves futballista anyagilag nagyszerű döntést hozott, az araboknál hetente 700 ezer fontot (300 millió forint) keres, színvonal terén azonban nagyon nem azt kapta, amit várt. A Steven Gerrard által irányított együttes mindössze a nyolcadik helyen áll a bajnokságban, az elmúlt nyolc találkozóján nem tud nyerni, az átlagnézőszám pedig 7800 körül mozog úgy, hogy a stadion befogadóképessége 35 ezer fő. Henderson nehezen alkalmazkodik a teljesen más kultúrához, illetve a nagy forrósághoz, angol sajtóértesülések szerint már a télen visszatérne Angliába.

Természetesen egyből felmerült a Liverpool, mint lehetőség, főleg, hogy a klub jelenleg több középpályását is nélkülözi, Szoboszlai mellett Thiago a szezon eleje óta nincs bevethető állapotban, Endo Vataru az Ázsia-kupán vesz részt, Harvey Elliott pedig vélhetően a jobbszélső pozíciójában fog játszani, miután Mohamed Szalahnak az Afrikai Nemzetek Kupáján van jelenése.

A vasárnapi, Arsenal ellen FA-kupa győzelem után Jürgen Kloppot, a vörös mezes együttes vezetőedzőjét kérdezték arról, hogy mit szólna ahhoz, ha a korábbi jobboldali középpályás (Szoboszlai jelenleg ebben a pozícióban játszik) visszatérne az Anfield Roadra.

Henderson tartott egy sajtótájékoztatót ahol erről beszélt? Ez csak pletyka, ennek nem látom értelmét. Beszéltem vele, de nem ezzel kapcsolatban. Nincs mit hozzátennem

 – jelentette ki Jürgen Klopp, amit a Liverpool.com szemlézett. A 33 éves középpályás kapcsán a Liverpool mellett Angliából a Chelsea-t és a Newcastle-t, Skóciában pedig a Celticet írják érdeklődő csapatnak. Szerződése 2026 nyaráig szól az arab együttessel.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.