RETRO RÁDIÓ

Mész az Eb-re? Ennyiért vehetsz jegyeket a meccsekre

HWK
Szerző
HWK
Létrehozva2023. 11. 22. 10:00

A 24 csapatos labdarúgó Európa-bajnokságot június 14. és július 14. között Németországban rendezik.

Két nappal a csoportsorsolás után, december 4-én indul a jövő évi, németországi labdarúgó Európa-bajnokságra szóló jegyek értékesítésének második szakasza. Az első körben 1,2 millió jegyet adtak el a szervezők a jelentkezők között, ekkor még csak a házigazda német válogatott csoportmérkőzéseinek helyszíne és dátuma volt ismert.

Szoboszlai Dominikék a Himnusz eléneklésével ünnepelték meg az Eb-szereplés kiharcolását
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Az Eb belépőit sorsolás útján kapták meg a szurkolók, és azok, akik nem jutottak jegyhez, a december 2-án sorra kerülő csoportbeosztás után próbálkozhatnak újra. Ezt követően két kisebb szakasz lesz még, egyik közvetlenül az Eb előtt, majd az Eb-csoportmeccsek után.

A jegyek ára 30-tól (körülbelül 11 700 forint) 1000 euróig (380 ezer forint) terjed - előbbi a csoportszakasz legolcsóbb belépőjét jelenti, utóbbi pedig a berlini döntő legdrágább kategóriáját. A szurkolók a stadionok közötti nagy távolságok miatt naponta csak egy mérkőzésre kaphatnak belépőt. A tavalyi, katari világbajnoksághoz hasonlóan a jegyeket nem papíron, hanem csak digitálisan adják át.

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya amondó, előbb legyünk túl a sorsoláson, aztán elemezhetjük az esélyeket.

Tudjuk, semmi sem lehetetlen. Már bebizonyítottuk, hogy a legjobbak sem mehetnek biztosra ellenünk. De előbb legyünk túl a sorsoláson

 - fogalmazott Rossi, aki az első, azaz legerősebb riválisokat felvonultató első kalapból olyan ellenfelet szeretne kapni, amellyel még nem találkozott együttese, példaként a spanyol csapatot említve.

A pótselejtezőket márciusban tartják, a csoportsorsolásra jövő szombaton kerül sor Hamburgban. A 24 csapatos Eb-t június 14. és július 14. között rendezik Németország tíz városában.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.